RAB-SZIGET #1
A turisztikai magazinok nagy hibát követnek el azzal, hogy a horvátországi Rab-szigettel kapcsolatban szinte csak a homokos, gyermekbarát strandokat emelik ki. Majdnem elriasztják azokat, akik ki nem állhatják a homokos partszakaszokat.
Még szerencse, hogy csak majdnem riasztottak el. A szigetet ugyanis nagy kár lett volna kihagyni: Rab sokkal több, holmi „fancy sandy beach”-nél. Olyannyira, hogy homokot nem is láttunk az egy hét alatt. (Főleg azért, mert a sziget Rab nevű városkájában telepedtünk le, és nem Loparban, ami a strandközpont.) Inkább egy mesesziget, vagy egy ékszerdobozka ez a Kvarner-öböl déli részén és a strandoláson kívül sok más pihentető (vagy kellemesen fárasztó) lehetőség adódik.
Már a „rabságba” vezető út is egy csoda, kár, hogy 10 percig sem tart a hajókázás. Viszont a kopárság és a nagy kékség harmonikus kontrasztjának esszenciáját nyújtja. Igen, belépéskor a sziget nem tűnik másnak, mint egy kiszáradt, elaprozódott törmelékekből álló mészkődombnak, amin még a varjúháj is az életéért küzd, de aztán néhány kanyar után látni némi zöldet is. Rab nyugati részén pedig erdősebb – kirándulásra, túrázásra alkalmas – területek is vannak (de erről majd a következő bejegyzésben).
A komp neve nem véletlenül az, hogy „Četiri zvonika”, vagyis Négy harangtorony. A sziget „fővárosának”, Rabnak éppen négy románkori harangtornya van, amik a városka jelképeivé is váltak az idők folyamán. Pláne mert bizonyos magasságból és szögből egy szép ívbe rendeződnek, mintha egy láthatatlan láncra fűzték volna fel őket. A Szűz Mária székesegyház különálló harangtornyába érdemes felmenni. Tériszonyosoknak különösen ajánlom! Gyógyulás sokkterápiával.
A város hangulata is középkori: vakolatlan fehér kőházakkal, izgalmas homlokzati szobrokkal, városfallal, szűk utcácskákkal, a központban egy 1500-as évek elején épült reneszánsz loggiával (ami most étterem), és persze a kikötővel. A várfalon túl pedig a több kilométer hosszú tengerparti sétány hívogat a nagy forróságban, melynek bármelyik pontja alkalmas arra, hogy csobbanjunk egyet. A hivatalos városi strand éppen a várfal alatt van, ami esténként hangulatos találkozási ponttá változik.
A település „légzőszerve” a tengerpartot az ó- és újvárossal összekötő Komrčar Park, ami tulajdonképpen egy 19. században telepített mediterrán parkerdő. Illatos fenyők, pálmák, óriásira nőtt kaktuszok és agavék uralják a parkot. Kacskaringós, árnyas sétányokon, pihenőpadokon találhatunk menedéket a déli kánikula elől. Egy-egy elágazónál pedig eldönthetjük, hogy a tenger felé, vagy a város felé szeretnénk-e lekanyarodni. Igen, lefelé: azt érdemes figyelembe venni, hogy Rab város dimbes-dombos, a sétálás, strandolás sok lépcsőzéssel jár, de a látvány mindig kárpótol.
Ha a városképeket nézegetjük, szemet szúr, hogy a székesegyház mögött, a tengerből kiemelkedik egy ici-pici lakatlan sziget, egy kis világítótoronnyal. Szerencsére van egy hosszú stég, így a kikötővel szemközti plázsról át lehet sétálni. Bár egy 50 méteres rész hiányzik a stégből (mert jaht- és motorcsónak kapuként funkcionál), emiatt ezen a „rövidpályán” úszni is kell. Fotózásra alkalmas eszközt ezért nem vittem magammal, amit sajnálok kicsit, mert a sziget egyik csücskét csipkés-fodros, hófehér (szinte hullámzó) sziklás kőrengeteg díszíti, és ilyent bizony ritkán látok. Az csak hab volt a tortán, hogy cipő sem volt nálam, így mezítláb tettem meg azt a 10-15 perces sétát, amíg körbejártuk a picike szárazföldet. Elég különös élmény volt, mintha hirtelen nőtt volna még egy érzékszervem.
Ami horvátul Rab, az olaszul Arbe (vagy Arba), ami jelzi a sziget gazdag és színes történeti múltját. Nem csoda, hogy a két gasztronómiai különlegesség nevében egyik és másik elnevezés is feltűnik. Az Aperitivo Arba egy 12 féle gyógy- és fűszernövényből készült likőr (gabonapárlat). Leginkább az olaszok Aperoljához hasonlít, bár az íze kesernyésebb. Ezt is spritz formában kínálják: proseccoval, naranccsal, vízzel hígítva. A másik specialitás egy spirál alakú sütemény, mégpedig a Rabska-torta. Finom, de tömény: mandulás, narancsos, likőrös édesség. Az egyik belvárosi hagyományőrző üzletben – ami ajándékbolt, látványcukrászda és italmérés is egyúttal – reggeltől estig nyújtja, tekeri, süti egy néni (kivéve a délutáni sziesztaidőt), miközben az italt és a tortát meg lehet kóstolni. Az árak ugyan nem olcsók, de itt biztos, hogy autentikus és friss a sütemény.
Hogy mondjak valamit Rab modern városrészéről is, a mediterrán hangulat természetesen itt is folytatódik. Sétálóutca, üzletsorok, kávézók, trattoriák. Ami nagyon vicces, hogy az egyik téren felépítették a már említett reneszánsz loggia modern (vagy inkább szocmodern) változatát, ami szintén vendéglátóhelyként működik. A rejtélyt a végére hagytam: az újvárosban valamiért szinte minden üzletet Petrának hívnak. Petra bevásárlóközpont, Petra pékség, Petra élelmiszerbolt, Petra home decor… Nem fotóztam le az összeset, annyira nem vagyok „szuperegó”, mindenesetre teljesen érthetetlen számomra ez a jelenség. Bár az tény, hogy utcanévként már többször láttam viszont a nevemet tengerparti városkákban. Végül is kősziklát jelent(ek), abból meg itt akad bőven.
Több fotó
