Túra,Urban

A bosnyák kávétól a „brutális” partizán szentélyig

Szűk kis sikátor, zsúfolásig tömve vendéglátóhelyekkel. Csak karnyújtásnyi a távolság az utca szemben lévő oldalai között. Két idősebb úr kedélyesen (táv)beszélget; átkiabálnak egyik teraszról a másikra. Érezhető, hogy helyi arcok, régóta ismerik egymást. Az egyikük sört iszogat egy pici étteremben, a másik férfi gyümölcslevet kortyolgat a szemben lévő kávéház teraszán. Itt mások sem isznak alkoholt, ez egy muszlim kávézó.

Főtéri forgatag az óvárosban naplemente idején (a félhold fényében)

A barátság ezek szerint tényleg csak karnyújtásnyira van a nemzetek, vallások között, főleg ha kávéházi környezetbe helyezzük őket egy nyári esten. Szarajevó, 2022 augusztusa. A Coca Cola feliratú árnyékoló mögül egy minaret kecses tornya nyúlik az ég felé.

BalkánTour #1 – Szarajevó city és a boszniai hegymenet

Hömpölyögnek a turisták a sikátorban és a főtéren: kisgatyában, izomtrikóban, szolid ingben, vagy épp miniszoknyában, hasat-cicit villantva, mint ahogy bokát takarva, fejkendőben, sőt burkában is. Az ember hol ül, hol meg kering ebben a bábeli forgatagban, és azt érzi; ez így rendben van, ez (lenne) a normális. Mindig. Hogy ez olykor mégis másképp alakult, néhány szétlyuggatott házfal és a város hatalmas újabb kori temetői tanúskodnak. Utóbbiakban a halál ideje az 1990-es évek közepére tehető és az elhunytak jó része a hatvanas években, vagy a hetvenes évek elején született…

A délszláv háború áldozatainak egyik temetője

Szarajevó szerencsére most nagyon is él, nyüzsög, a sebhelyek lassan eltűnnek, legalábbis az utcákról. Itt meglepően kevesebb a golyónyom, ahhoz képest, amennyit pár éve Mostarban láttunk. Nem szépítem azért a dolgokat: a bosnyák főváros egyszerre tekinthető egy Az Ezeregyéjszaka meséiből kiragadott kedves kis részletnek (muszlim óváros), és egy szmogos, sőt büdös, szemetes nagyvárosnak, ahol a szennyvizet a városon áthaladó Miljacka folyóba eresztik. Na, és ahol vasárnap délelőtt patkány keresztezi az utunkat a folyóparti járdán, miközben Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának színhelye felé sétálunk. A „tetthely” (a Latin-híd belvárosi oldala) amúgy nincs túlragozva, mintha a helyiek nem nagyon tudnák, hogyan is viszonyuljanak a trónörökös és Gavrilo Princip elhíresült találkozásához. Volt ugyan egy emlékmű, melyet Bory Jenő szobrászművész készített még az első világháború alatt, de azt pár évre rá megsemmisítették. Vicces, de ma már egy plexitábla emlékezteti a látogatót az emlékműre, és így közvetve a merényletre. A gyilkos lábnyomát viszont pár méterrel odébb megmintázták az aszfalton, és az itteni ház sarkán láthatunk egy fotót is Ferenc Ferdinándról és Zsófia hercegnőről.

(A galériák a kattintás után nyílnak)

A bosnyák főváros ugyanakkor mégis az a hely, ahol szívesen elidőzik az ember. A hatalmas, kulturális kavalkádban rengeteg érdekes látnivalóra bukkanhatunk hangulatunknak/érdeklődési körünknek megfelelően. Van itt színes bazár, mindenféle közel-keletinek tűnő (valójában zömmel Kínában gyártott) csecsebecsével, török/bosnyák kávéházak, ahol a jellegzetes italt csodálatos rézedényekben szervírozzák. Aztán persze amiről az útikönyvek is áradoznak: mecsetek, katolikus-, és ortodox templomok, zsidó imaházak, osztrák-magyar monarchiát idéző épületek, sétálóutcával. De a 16. századi karaván-szeráj maradványaiba is belefuthatunk, továbbá art deco nyomokat, és a Jugoszláv időkből itt maradt szocmodern épületek is találunk. Utóbbiakat már kissé megtépázva, szétrombolva, mint például az 1984-es téli olimpia szebb napokat látott helyszíneit. A 21. századot pedig itt is üvegpaloták és ismerősnek tűnő bevásárlóközpontok jelképezik, mint a világ többi részén. Csak itt gyakrabban látunk közvetlenül az előterükben elhagyatott épületeket. Ez a kettősség pedig olykor elég bizarr.

Mindent összevetve a főváros megérdemli, hogy itt álljon a világ öt teljesen egyforma „Multikulturalizmus emlékműve” közül az egyik. (Francesco Perilli szobrászművész nagyméretű – a földgömböt, közepén egy emberrel és galambokkal ábrázoló – műve Szarajevón kívül Torontóban, a Dél-afrikai Buffalo Cityben a kínai Csangcsunban, valamint Sydneyben található meg.)

A Multikulturalizmus emlékműve

Aki kimozdulna a belvárosi tömegből, az felfelé próbálkozzon. A Kovácsok utcájából (ulica Kovači) indulva, némi gyalogos hegymenet után a Sárga bástyára lehet feljutni, ami annak idején, vagyis az 1600-as években erődként funkcionált. Bár a színe megkopott, nevét azokról a sárga kövekről kapta, melyekből épült. Ma kilátóként működik (retró-büfével), és valóban hosszan el lehet bámészkodni Bosznia-Hercegovina környező hegyvonulatain, valamint Szarajevó változatos látképén és még szabad szemmel is jól érzékelhető, rettenetesen szmogos levegőjén.

A Sárga bástya és alatta Szarajevó

Utóbbit másnap le is cseréltük igazi hegyi levegőre (bár csak a letekert ablakon át, és néhány pihenő alkalmával volt időnk belélegezni). Elindultunk ugyanis Montenegró felé, az elénk tornyosuló „fekete” hegyeken át. Szűk utakon, kanyargós szerpentineken, amolyan igazi zergejáratokon kocsikáztunk Bosznia és Montenegró között. Egyébként semmi para, a bosnyákoknál alapból is csak 80 km/órával lehet közlekedni városon kívül, ami itt a hegyekben kb. 50-60 kilométer/órás tempóra csökkent. Érdekes módon itt a magasban nem is nagyon „póverkedett” senki.

Alagutak, szerpentinek, kanyarok hosszú órákon át

Hogy az öt órás útból miért lett majdnem 11 órás nyüglődés, arról részben a bosnyák-montenegrói határőrök tehetnek, ahol több mint 3 órás volt a várakozási idő. Aztán meg leszakadt az ég, és egy vihar a hegyekben cseppet sem vicces, főleg hogy közben már sötétedni is kezdett. Emiatt némi kényszerpihenő is akadályozta a célba érést (Budva).

Max hatvanas tempó, de mennyivel nyugisabb és szebb, mint egy autópálya 🙂

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az én mániám miatt is veszítettünk egy jó órát. Még a bosnyák hegyek között kanyarogva megláttam a távolban egy monumentális, fehér beton szobrot, amiről már messziről látszott, hogy a hatvanas-hetvenes évek „terméke” lehet. Szóval muszáj volt megállni! Gyorsan kiderült, hogy a második világháború jugoszláv eseményeit nem ismerjük túl jól. Sikerült ugyanis az egyik leghíresebb helyszínt megtalálnunk, teljesen véletlenül. Mégpedig az 1943-as sutjeskai csata emlékhelyét. Ez a második világháború egyik legvéresebb jugoszláviai ütközete volt, mely több mint hétezer partizán életébe került, de mégis győzelmet arattak a német-olasz csapatok felett. A 19 méter magas emlékmű két partizán hadoszlopot szimbolizál, amelyek áttörik az ellenfél körgyűrűjét. A távolról szárnyaknak tűnő, amúgy stilizált figurákat (katonákat) ábrázoló szobor egyszerre figyelemfelkeltő, meghökkentő, de valahogy mégis sikerült a táj vonulataihoz illeszteni. Miodrag Živković 1972-ben felavatott alkotása a jugoszláv időkben komoly zarándokhelynek számított, de most is sok turista keresi fel (a nyelvhasználat alapján főleg a régióból érkeznek).

A monumentális emlékmű

Az emlékmű, bár tényleg szemrevaló darab, de a java csak ezután jött: a szobor közelében található egy „múzeumi negyed” is. Már a hegy lábához érve szemet szúrt a háromszög alakú, 1971-72-ben épült, és a brutalista építészet jegyeit magán viselő beton-gyönyörűség. Pedig akkor azt még nem tudtam, hogy mi van belül! Nagyjából egy templom és egy bunker keresztezését képzeljük el, ahol a falakon egyrészt végigfutnak az elhunyt partizánok nevei. Ezenkívül a sutjeskai ütközet „stációit”, vagyis csatajeleneteit láthatjuk, nagyméretű „freskók” formájában. Egészen egyedi látásmóddal fűszerezve (Krsto Hegedušić horvát festőművész alkotása). Mit is mondjak? Rengeteg múzeumban, emlékházban voltam az elmúlt bő két évtizedben, de ehhez hasonlót még nem láttam. Tenyérbemászó? Picit giccses? Karikatúra-szerű? Patetikus? Brutális? Még mindig gondolok rá…

Az emlékház mellett van egy szerényebb múzeumi szoba is, ahol korabeli harctéri fotókat, katonai relikviákat, náciktól elkobzott tárgyakat láthat a néző, megfelelő díszlettel fűszerezve. Az emlékmű és az emlékház az 1990-es években komolyabban megsérült a délszláv háború alatt, de mára mindkettőt helyreállították. Sajnálatos, hogy sehol nincs angol nyelvű felirat, tájékoztató szöveg, csak szerb (ez a Boszniai Szerb Köztársaság területe). Így mindennek interneten kellett utánanézni, még annak is, hogy tulajdonképpen milyen település közelében jártunk. Az emlékhely Tjentište mellett található, a Sutjeska Nemzeti Park területén, ami a természeti adottságok és a táj szépsége miatt kiváló kirándulóhely is.

Természetes és mesterséges objektumok 🙂

Remélhetőleg az aknákat már mindenhonnan eltávolították, mert ide szívesen visszatérnék kirándulni (meg hogy még egyszer meglessem a brutál „freskókat”…)

Folyt.köv.: Montenegró 🙂

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.