KÉPben

A KÉPben: Lovászi és a Lovászi Olajbányász Művelődési Ház

Rejtélyes módon, május elseje környékén mindig sikerül valamilyen „autentikus” környezetben kikötnöm. Tavaly Dunaújváros lett a célállomás, tegnap pedig Lovásziban jártam. Azon belül is főleg a lakótelepi részen, mely az olajiparnak köszönhetően kezdett kiépülni az 1940-es évek elején, a fejlesztések aztán az ’50-es években tovább folytatódtak.

Művház épület…

Vendéglátóimnak – Jánosi Zsuzsannának és Jánosi Ferencnek – hála, bejutottam néhány nagyon izgalmas helyre. Többek között az ötvenes évek elején felépült Lovászi Olajbányász Művelődési Házba, ami szerintem immár művészettörténeti érték. Nagyon kevés változtatás történt ugyanis az épületen és annak belső terein, így szinte teljesen megmaradt az eredeti szocreál dizájn. Akár kiváló forgatási helyszín is lehetne szocialista korszakot idéző filmekhez. 😉 Érdekességek: a színház- és moziterem páholyát díszítő domborművet Vörös János szobrász készítette, az alakokat pedig valós személyekről mintázta. Néhány üzemi dolgozó és gyermeke volt a „modell”. (Vörös Jánosnak Zalaegerszegen is van néhány alkotása, például a Platán soron, a Ruhagyárral szemközti ház kapui felett látható domborművek, vagy a Göcseji Múzeum melletti „1944-ben elhurcoltak emlékműve”.) Az olajbányász művház az ’50-es, ’60-as években a megye egyik legnagyobb kulturális intézménye volt. Főleg a környező települések olajiparban dolgozó szakembereit, munkásait és azok családtagjait szolgálta ki. Színdarabokat, mozifilmeket, koncerteket láthatott és hallhatott a közönség, de más kulturális események, ünnepségek is zajlottak. Fellépett itt például az Omega, a Piramis, Kovács Kati és Hofi Géza is.

A mozi néhány éve ugyan már nem üzemel (azért a Harry Potter-, és Gyűrűk Ura széria még lement), de a többi funkcióját megtartotta az intézmény. Pár hete például Fábry Sándor-est volt. Látnivalók: A művelődési háztól nem messze található a strand, illetve a boltokat, vendéglátó- és szálláshelyeket tömörítő egykori „Kantin” (az utóbbi nevet most egy gasztrokocsma viseli), a maga jellegzetes épületeivel. Ritkaság, hogy a közvilágítást úgy korszerűsítették itt, hogy a régi lámpatestek belsejébe helyezték el a modern elemeket. A korabeli látvány és hangulat így megmaradt. Lakótelepen túl: Persze a lakótelepen kívül is számos érdekesség található Lovásziban. Megannyi helytörténeti, néprajzi- és természeti érték. Elképesztő, hogy mekkora a településen a zöldfelület aránya. A falut övező szőlőhegyekről – ahová a Kankalin tanösvény vezet – pedig csodás kilátás nyílik a dél-zalai tájra. Na jó, így a végén bevallom, hogy látogatásom egyik fő célja a lovászi légoltalmi óvóhely volt, ahol néhány éve Jánosi Ferenc, a Kerka-völgye Baráti Egyesület elnökeként vezet túrákat. Mivel nemrég jártam a csepeli légoltalmi bunkerben – amiről már írtam itt – a KulTour-Vidéken most nem számolok be a lovászi óvóhelyről. (Más fórumon majd igen.) Azon viszont napok óta agyalok, hogy vajon ez a légoltalmi téma miért talált meg egymástól függetlenül kétszer is, bő egy hónapon belül. Biztos semmi sem történik hiába… 

Művház belső tér

 És ha már május 1. meg nosztalgia: Lentiből egy klasszik sárga Ikarus busszal sikerült „hazarepülnöm”. Az idejét sem tudom, mikor ültem ilyenen utoljára…

Légy KÉPben a KulTour-Vidékkel!

U.i.: Jánosi Zsuzsának és férjének ezúton is köszönet a meghívásért és az idegenvezetésért! Csuda nap volt! 

Több fotó: 


A csillárok már a ’80-as évekből valók

Dombormű részlet

Kapcslóberendezés

Aula

Régi székek

„Kantin” részlet és a régi lámpatest

Strand

Lakótelep 1.

Lakótelep 2.

Garázssor

A lakótelepen túl: felújított harangláb a faluban

Nádfedeles pince

Sok zöld….




Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.