Élete utolsó tizennégy évét egy isten háta mögötti helyen töltötte, néhány napja pedig szintén egy eldugott zalai zsákfaluban emlékeztek meg róla. Bayer Csaba festőművész (1961-1999) Egerben született, majd 1985-től haláláig a Zalacsány melletti kicsi faluban, Örvényeshegyen élt és alkotott. Közben persze aktívan részt vett Zalaegerszeg kulturális (vagy inkább szubkulturális) életében. A húsvéti hosszú hétvégén Sényén nyílt emlékkiállítása.
Sénye-bejárati út; a buszmegállótól még elég hosszú út vezet a kistelepülés faluházáig, mely teret adott a rendezvénynek. Ezúttal nem bántuk, hogy autóval és nem tömegközlekedéssel céloztuk meg a helyszínt. Busz amúgy se jár gyakran az alig több, mint 60 fős faluba. Az alacsony lakosságszám ellenére, élénk kulturális élet kezd kialakulni, mégpedig a Fonfa Liget két alapító tulajdonosának, Kiss Dénesnek és feleségének, Ziman Juditnak köszönhetően. De a falu polgármesterének, Fölföldi Lászlónak is jár a képzeletbeli piros pont, hiszen nyitottan áll hozzá az efféle kezdeményezésekhez. A neveket látva, a kapocs is világossá válik Bayer Csaba és Sénye között: Kiss Dénessel ugyanis pályatársak, barátok voltak. Mindketten alkotóművészek, sőt a ’80-as évek végén közös zenekaruk is volt a városban. A Ványamaradványa punk-együttest sokan ismerték és kedvelték a megyeszékhelyen, de azon túl is. A „Ványa” többek között azért lehetett ütős és népszerű, mert zenei világában tökéletesen megmutatkozott a punk-stílus egyszerűsége, nyerssége, szövegeik azonban élesen, ám intellektuális humorral, iróniával reflektáltak a késő Kádár-korszak és a rendszerváltozás időszakának hangulatára, érzelemvilágára. A zenekar tagja volt Garamvölgyi György is (aki évtizedekig meghatározó figurája volt Zalaegerszeg kulturális- és közéletének), így nem véletlen, hogy a sényei faluházban ő nyitotta meg a kiállítást.
„Sokat kaptunk Csabától, sokkal tartozunk neki” – hangzott el. Ami egy jogos észrevétel, sőt kritika. Egyrészt jelzi, hogy a Bayernél pár évvel fiatalabb zalaegerszegi társaság, akkoriban sok motivációt, különleges életszemléletet, sőt egy jó adag „bayeri” filozofikus látásmódot is kapott a művésztől, mely talán máig hat rájuk. Ugyanakkor a festőművész élete utolsó időszakában talán kicsit elszigetelődött, művészete pedig halála után kissé elfelejtődött. Néhány alkalommal azért volt példa egy-egy emlékkiállításra (2001., Városi Hangverseny- és Kiállítóterem; 2014., Sóház) és munkássága bekerült a dr. Kostyál László és Seres Péter által szerkeszett, zalaegerszegi képzőművészeket bemutató albumba is. De összességben mégis nagyon ritkán, és keveset beszélünk róla. Pedig az 1990-es években az Alpok-Adria kulturális kapcsolatok révén sok külföldi országba eljutott festményeivel, és itthon is számos kiállítása nyílt. Ahogy Garamvölgy György megfogalmazta: egy művelt, művészetben és filozófiában jártas, merész és dacos ember volt. Olyan alkotó szellem, aki egyszerűen lesajnálta az akkori hatalmat (és talán minden hatalommal így tenne – tehetnénk hozzá). Ő is azt vallotta, hogy a művészetnek oka és nem célja van. Az ősit és a modernt egyszerre jelenítette meg képein. Elvonult, alászállt, majd belekeveredett a rendszerváltozás közéleti forgatagába, de politikus nem akart lenni. (Nem is állt volna jól neki.)
Sajnos Bayert is elérte a „klasszik” Kelet-közép európai (posztszocialista, vagy az aktuális hatalmakkal meg nem alkuvó) művészsors: tehetsége és a kiállítások sikerei ellenére szinte folyamatosan anyagi problémákkal küzdött az eredetileg tanár végzettségű művész. Egyre jobban elszakadt a világtól, környezetétől. Afféle „örvényeshegyi remeteként” teltek napjai. Milyen furcsa belegondolni, hogy Örvényeshegy azóta felkerült a kulturális – és fesztiváltérképre. Sőt az egykori pálos kolostor maradványainak feltárása miatt a hazai régészet térképére is. Bayer Csabára viszont kevesen asszociálnak a település neve kapcsán. Talán lehet valamit tenni azért, hogy ez változzon. Kiindulásnak ott vannak például a barlangrajzra emlékeztető, „örvényeshegyi őzikék” az egyik festményén.
Lehetett volna mindez csupán nosztalgia is, egy régmúlt időkre visszatekintő baráti találkozó. Napjaink pszichologizáló, identitáskereső világa, és az a tény, hogy egyre többen költöznek isten háta mögötti helyekre a nyugalom és a természetközeliség reményében, mégis inkább azt jelzi, hogy Bayer Csaba művészete ma is aktuális. A tudattalan kivetüléseinek is felfogható, sötét tónusú absztrakciói, a játékosabb, ősi (vagy gyermeki) rajzokra emlékeztető színes festményei, a sejtelmes önarcképei egy olyan önmagát vizsgáló, elvágyódó, időnként dühös, máskor melankolikus embert idéznek, akik talán mi is vagyunk. Legalábbis sokan magunkra ismerhetünk. Annál is inkább, mert a Kelet-közép európai valóság (melyből akkoriban menekülni próbált) most is létezik. A dolgok persze gyökeresen megváltoztak azóta, a meg nem alkuvás viszont éppúgy kirekesztődéshez vezethet…
(A tervek szerint Sényén még várhatók hasonló kulturális estek. Kiss Dénes képzőművészeti gyűjteményéből tematikus kiállítások éppúgy, mint kisebb színi előadások. Ott jártunkkor például a francia forradalom egyik híres, vagy hírhedt alakját, Saint Just-ot idézte meg a Párizsi forradalom végnapjairól szóló monodráma.)
