Túra,Urban

Bunkertúra a Csepel Művekben – Légoltalmi kiképzés, szimulációval

Néhány hete polgári védelmi kiképzésen vettem részt, Csepelen. Papírom is van róla. Az igazolást kiállító szerv nem más, mint a Csepeli Erőmű és Szolgáltató Üzemek Polgári Védelem Parancsnoksága. Most villoghatnék vele, hogy hú, de kemény csaj vagyok (nem vagyok): volt rohamsisak a fejemen, ráadásul eltöltöttem néhány órát egy légoltalmi óvóhelyen, ahol a mennyezetről és a falakról fürtökben lógtak le a gázálarcok.

Gyorsan bevallom, hogy mindez csak „játszásiból” történt (szülinapi ajándékként), és maga az igazolás is csupán egy emlék arról, hogy részt vettem egy csoportos, budapesti városnéző túrán. A téma – amit ez a négyórás kirándulás feldolgoz – viszont korántsem játék. Mert a II. világháborús bombázások korába kalauzolja a látogatót. Nagyon informatív és nagyon átélhető módon.

A 2. számú bunker…

Csepel első hallásra nem az a hely, ahová feltétlenül el szeretne menni az ember. Aktuálpolitikai asszociációkon túl, maximum a Csepel bicikli, és egy szebb napokat látott ipartelep jut eszünkbe róla (mindegy, hogy a századelőn működő Weiss Manfréd Acél- és Fémművekre, vagy a szocialista korszak elhíresült, Csepel Vas-és Fémművek néven működő gyárára gondolunk). Persze ott van a Duna, meg némi zöldövezet, de összességében mégiscsak valami nyomasztó érzésünk támad a hely említésekor. És az a helyzet, hogy akkor is, miután leszállunk a HÉV-ről, és körbetekintünk. Szürke panelházak, megkopott szocreál épületek, lepukkant buszmegálló, nem éppen bizalomgerjesztő vendéglátóhelyek…

…és a kiállított tárgyak…

Az első állomásunk a gyáregység kapuja, vagyis a – még mindig vörösen világító – Csepel Művek felirat. Innen indul ugyanis az a bunkertúra, ami a gyárterület légoltalmi óvóhelyeivel ismerteti meg az érdeklődőket. Utóbbiakból nincs hiány, az egyik fővárosi túraszervező csoport immár hetedik éve kalauzolja itt a látogatókat. A második célállomás – ahol a következő néhány órát eltöltjük – a 2. számú bunker. Nem pince ez, hanem a felszín fölé épített, kétszintes, különlegesen kialakított betonkocka.

A Csepelen lévő 17 bunker közül ez maradt meg a legjobb állapotban, itt rendeztek be egy kiállítást is. Részben a bunkerben maradt, részben pedig utólagosan beszerzett tárgyakból, dokumentumokból. A túra idegenvezetője alaposan beleásta magát a témába; minden létező levéltári anyagot megnézett, túlélők után kutatott, videointerjúkat készített és igyekezett begyűjteni a még fellelhető tárgyi emlékeket; hogy minél precízebben tudja rekonstruálni egy légoltalmi bunker belső felépítését, berendezését. Persze azért keveredik a valóság és a kiállításrendezéseknél használatos „kulissza-hatás”.

Az a helyzet, hogy egy hozzám hasonló laikusnak, alapvetően halvány gőze sincs az olyasféle fogalmak pontos meghatározásáról, mint légoltalom, légópince, meg BGS-bunker. Ez részben szerencse, mert azt jelzi, hogy nem éltünk olyan korban, amikor szükség lett volna erre a tudásra. Másrészt viszont mégsem jó ez a tudatlanság, elvégre sosem lehetünk biztosak benne, hogy a mi életünkben nem történik-e valami olyan katasztrófa, ami időlegesen óvóhelyre kényszerít minket.

Nem „W.C.” hanem tőzegtartályos

(…)*

(…)**

(…)***

(…)****

A tapasztalatok szerint magyar lakosság nagyon keveset tud arról, hogy milyen lehetőségei lennének a túlélésre egy katasztrófahelyzet esetén. Nincs erre irányuló oktatás, és még a lakóhelyünkhöz legközelebb eső óvóhelyekről sem tudunk szinte semmit.

A csepeli bunkertúra az óvóhelyekkel való ismerkedésen túl azért arra is jó volt, hogy az ember körbenézzen kicsit a gyár területén. Megfigyelve a Weiss Manfréd-időszak, a szocialista korszak szemmel látható nyomait, maradványait, na és a mai állapotokat. Mit mondjak? Borzalmas. Mintha Európa (vagy az Európai Unió) szellemiségéből semmi nem jutott volna ide az elmúlt évtizedben. Nagyjából ehhez hasonló a gyárterületen kívüli városrész is. Komor és sivár. De, mivel alapvetően szeretek ilyen helyeken barangolni és fotózni, Csepel mégiscsak egy „kincsesbánya”. A bunkertúrát pedig mindenkinek csak ajánlani tudom, aki valamelyest érdeklődik a korszak eseményei, vagy Budapest története iránt.

Szerintem itt már lefagytam 🙂

U.i.: Nem, nem lettem militarista, sem disaster manager. Remélem arra sem kényszerülök, hogy valaha haditudósító legyek. És mindenki megnyugtatására: volt vidámabb része is a szülinapomnak 🙂

Több fotó a gyár területéről:
Hangulatképek Csepelről (egy nagyon hideg márciusi reggelen):
**** A csillagozott, zárójeles részeket a túraszervező kérésére töröltem.

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.