Népi gyógyászat és búfelejtés – Pálinka az alkímiától a fesztiválokig

Pálinkával valószínűleg még azok is találkoztak néhányszor életükben, akik különösebben nem rajonganak az alkohol efféle tömény formája iránt. Időnként azonban belefutunk egy-egy welcome drinkbe, Jánosáldásba, vagy tejfakasztó buliba. Sőt, ha rosszabb napjainkon azt érezzük, hogy fent kicsit kapar vagy – ami ennél is rosszabb – lent csikar, akkor biztos, hogy szembejön legalább egy olyan ismerős, …

Az Utasellátó dekoratőre volt Németh Klára képzőművész

A Déli pályaudvar korabeli étterméből egyenes út vezet egy Zalaegerszeghez kötődő, akkor még pályakezdő művészcsalád mindennapjaihoz. Menet közben az is felvillan, hogy a hetvenes-nyolcvanas években hogyan dolgoztak a dekoratőrök. Ebben a történetben most nem a Budapest-Zalaegerszeg közötti vasúti sín a legfőbb kapocs. Sokkal inkább egy 1976-ban készült fotó, meg az egykori vasúti főosztály, sőt még …

Bölény színű, kenhető anyag – Őskori festékbánya és online hiányállapot

A napokban kiderült, hogy nem vagyok őskövület, maximálisan a mában élek. Ebben az erősített meg, hogy kicsit nehezemre esett belehelyezkedni egy 11 ezer évvel ezelőtti történetbe. Jobban nyomasztott ugyanis az a gondolat, hogy egy napot Internet, sőt mi több, telefonhálózat nélkül kell eltöltenem. Nincs kapcsolat. Csak segélyhívásra. Az utóbbi 8-10 évben nem sokat forgolódtam hálózati …

Könyvek, hangulatok és Lakoma az Otthon-Vidéken

Néhány napja azon viccelődtem, hogy ha ez a vírushelyzet még sokáig fennáll, átnevezem a KulTour-Vidéket Otthon-Vidékre. Életemben nem ültem ennyit itthon, mint mostanság, soha nem voltam ilyen szófogadó/szabálykövető jókislány mint idén és a megyehatárt sem hagytam el ilyen kevésszer mint 2020-ban. Nyavalyoghatnék egy sort, hogy mennyire hiányoznak a külföldi utazások, a fesztiválok, a koncertek és …

Déli Pályaudvar – Zenei időutazás Zeg és Bp. állomás között

A Déli Pályaudvar metróbejárata melletti lemezbolt kultikus helynek számított. Az a fajta „bűnbarlang” volt, amilyenre kisvárosokban kevés példa akadt, hiszen ha volt is zenebolt, oda kevesebb áru jutott el. Így a Déliben lévő üzletről tudott minden olyan vidéki alter-arc, rocker, hippi, dark, vagy punk (stb.), akinek épp erre az állomásra futott be a vonata. (Meg …

Panelesztétika, magasház-élet – Lakótelepek a kiállítótérben

Szürke is, csúnya is, meg „kocka” is. A sivársága és szűk terei miatt gyakran élhetetlen közegnek tartják, ehhez képest mégis sokan laknak benne. Nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is; bár tény, hogy leginkább az egykori szovjet-blokk országaiban terjedtek el. Bekerülni talán még könnyebb volt, mint „kikeveredni” belőle. Rengeteg ember van ugyanis, akinek egyszerűen nincs lehetősége váltani. …

Pompa a kopárság mögött – Marrakech a terrakotta város

A Marokkó név először csak a pálcikajáték miatt volt ismerős, Marrakech, meg a Quimby együttes „Sehol se talállak” című dala miatt. Persze az ember ifjú korában rálesett azért olykor a világtérképre – mert ezekben az időkben még nem volt Google Maps, meg GPS -, és akkor meg is állapította szépen, hogy hát Afrika, az bazi …

Fortepan: szabad, de manipulálhat is – Régifotók, huszadikszázad; hashtag

Gyerekek, fiatalok, idősek, felnőttek. Elsőre nem tűnik túl eredetinek egy kiállítási tematikához. Gondolkodtam is sokáig, hogy vajon ennél kreatívabb megoldás nem jutott-e eszébe a Magyar Nemzeti Galéria „Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan” című tárlata szervezőinek. Aztán persze rájöttem, hogy több mint 110 ezer fotóból (ekkora a Fortepan gyűjteménye) kiválogatni egy tárlatra valót, nem …

Kőből formált szerelem, bronzba öntött randi – Fiatalok két korszakból

Fiatalok a Vizslaparkban, Fiatalok a Deák téren. Két korszak, két stílus, két teljesen más alkotói/megrendelői törekvés/szándék. Mégis egy ideje (elsétálva egyik vagy másik mellett), azon gondolkodom, hogy ez a két szobor, minden látszólagos különbözősége ellenére nagyon is összecseng. Mert a végső üzenet szinte ugyanaz: fiatalság, szabadság, szerelem (a kezdeti bénázásoktól az érettebb periódusig). Mindezek pedig …

Bauhaus a szellemi erőtér – Kék kör, piros négyzet, sárga háromszög

Van, akinek csak egy díszítetlen „kocka”, vagy más geometrikus forma jut eszébe róla, van, aki magát a szót sem nagyon ismeri. Vagy – a legrosszabb verzió – egy-egy házra nézve, a szocialista korszak építészetére asszociál. Persze olyan is akad, aki odáig van érte, sőt ebből nyer inspirációt valamilyen művészi tevékenységhez, vagy lakberendezéshez. Bauhaus alapszínek és …