Nem újdonság, meg nem is nagy bátorság sétálni egyet a sármelléki néhai szovjet laktanya területén. Az elhagyatott várost nem őrzi senki, hiszen éppen erre vezet az út a Hévíz-Balaton Airport Nemzetközi Repülőtérre. Se kerítés, se egyéb akadály nem áll sem a jó-, sem a rossz szándékú betolakodó útjába. Parkolni egyszerű, csakúgy, mint a romos házakba bejutni – bár bujkál azért egy kis furcsa, bizonytalan érzés az emberben. Pedig az elmúlt évtizedekben rengeteg kíváncsi arc (újságírók, fotósok, bloggerek, tolvajok, graffitisek és mindazok akik vonzódnak a kihalt helyek iránt) megfordult már itt. Némelyikük nyoma elég egyértelmű, mint ahogy az itt csatangoló állatoké is.
Az Interneten bőven találni leírásokat és képgalériákat a fényesebb napokat látott katonai kisvárosról (és jelenlegi állapotáról), amit 1990. októberében hagytak el végleg az oroszok. A híradások ezt követően néhány évig főleg arról szóltak, hogy milyen környezeti károk maradtak a szovjet repülőezred után. (Nem, nem a chemtrail fent, hanem a szénhidrogén a talajban, ami a környező települések kútjaiba is beszivárgott. A problémát egy uniós forrásnak köszönhetően azóta sikerült orvosolni.) Aztán meg arról szólt a történet, hogy vajon mi lesz a lepusztult épületek és a reptér sorsa. Az utóbbi kérdés megoldódott azzal, hogy turisztikai célra hasznosították a repülőteret. (Bár most a járvány blokkolja a légiközlekedést.) Ám a környező többszáz hektárnyi terület parlagon hever, száznál is több épület (a volt lakóházak, irodaépületek, iskola, egészségügyi létesítmény, hangár) vált a hajléktalanok, graffitiművészek vagy épp a patkányok tanyájává. Az állaguk évről évre romlik, így az újrahasznosítására egyre kevesebb az esély. Nem valószínű, hogy bármilyen hazai, vagy uniós forrást találnának a fejlesztésre. Ami a házakon belül egy évtizede még forintra váltható értéket képviselt (a kábeltől a parkettáig), azt már réges-rég lenyúlták. Vittek mindent, ami mozdítható.
Van azért valami groteszk abban, hogy egy Kis-Balaton körüli kirándulás alkalmával – mondjuk a Kányavári-sziget és Fenékpuszta között – beugorhatunk a sármelléki szellemvárosba. Így a természetvédelmi terület élővilága után azt is „megcsodálhatjuk”, hogy a nagybetűs Természet hogyan uralkodik el egy épített környezet felett. (Nagyon vicces, de a Wikipédia egyenesen ajánlja is a repteret és környékét, mint a Kis-Balatonhoz kapcsolódó látnivalót.) A kihalt utcákat és kifosztott épületeket járva azon is jól el lehet szórakozni, hogy magunk elé képzeljük a különböző égtájak felől érkező turisták arcát, ahogy a reptérről kifelé elkocsikáznak a romváros mellet. Mit gondolhat vajon a nyugatról érkezett üzletember, mikor felsejlik előtte a lombok között megbúvó posztkommunizmus, és vajon otthonosnak találja-e ezt a leheletnyi „Pripjatyot” az orosz utazó?
Akárhogy is, az én fantáziavilágomban ez a hely csupa lehetőség. Mert épp a negatívumait lehetne előnyére fordítani. Interaktív hadtörténeti kiállítást, a szovjet „fílinget” alapul vevő szabadulószobákat, szimulációsjátékot, speciális paintball pályát, filmforgatási- és fotós részlegeket, mozit, vendéglátóegységet, koncerttermet, kortárs kiállítások befogadására alkalmas teret (stb.) egyaránt el tudok képzelni ezen a különleges helyszínen. Némileg megtartva (de nyilván biztonságossá téve) a romos állapotokat, mint fontos dizájn-elemet/díszletet.
Tudom, ez egy olyan gigaberuházást jelentene, amire valószínűleg sosem lesz fedezet (sem politikai hajlandóság), pedig egy ilyen attrakció biztos, hogy növelné a térség idegenforgalmát. Megmozgatva például a fiatalabb korosztályokat is. Így nem kellene az egykori komplexumot az egyre burjánzó növényzet mögé rejteni – mint afféle szégyenfoltot – a turisták szeme elől. De így legalább a helyzet a szokásokhoz híven „ideiglenes”. Hiszen az 1940-es években ideiglenes katonai repülőtérnek épült, aztán mint tudjuk, a második világháború után, a szovjet csapatok is ideiglenesen állomásoztak az ország területén…
Egyébként a szellemváros fái, elvadult növényei most nagyon szép őszi színekben pompáznak. Jól mutatnak a szürke, kopott falak előtt/között, vagy éppen a repedésekből kinőve. És mivel arra kevés az esély, hogy valaki szembejöjjön velünk az utcákon, ezért a pandémia idején kiváló kirándulóhely lehet. Leginkább azoknak, akik nem riadnak vissza a bizarr helyszínektől és szeretnek arról fantáziálni, hogy mi mindent varázsolnának a kihasználatlan épületek helyébe.
Több fotó:
