Art

Népi gyógyászat és búfelejtés – Pálinka az alkímiától a fesztiválokig

Pálinkával valószínűleg még azok is találkoztak néhányszor életükben, akik különösebben nem rajonganak az alkohol efféle tömény formája iránt. Időnként azonban belefutunk egy-egy welcome drinkbe, Jánosáldásba, vagy tejfakasztó buliba. Sőt, ha rosszabb napjainkon azt érezzük, hogy fent kicsit kapar vagy – ami ennél is rosszabb – lent csikar, akkor biztos, hogy szembejön legalább egy olyan ismerős, aki kalapkúrát (tehát pálinkát) javasol a vírusok és baktériumok ellen.

Ezek a népi hiedelmek adják az alapját a keszthelyi Balatoni Múzeum októberben nyílt kiállításának is, sőt, az Élet Vize – a pálinka szerepe a népi gyógyászatban című tárlat egészen az alkímiától és a korabeli lepárlási technikáktól indítja a történetet. Pálinkafogyasztásra utaló írásos emlékeket már a Rigvédában, vagyis az indiai teremtéstörténetben is találni. A Krisztus utáni 2-3. században pedig az alkimista gondolatrendszer lendített egy nagyot a gyógyító italok ügyén. Az alkimisták ugyanis nemcsak a bölcsek kövét, illetve annak előállítási módját kutatták lelkesen, hanem azt is, hogy desztilláció útján hogyan lehet olyan elixírt előállítani, ami képes az egészség és a fiatalság megőrzésére; vagyis örök életet ad. Nos, előállítani egyelőre egyiket sem sikerült, azért az alkímia rengeteg természettudományos – főleg kémiai – kísérlet alapjául szolgált. Ezek a sokszor mágikus célú kísérletek a korai vegyészet és gyógyászat kiindulópontjainak is tekinthetők.

Mindez érthető, hiszen olyan korszakokról beszélünk, amikor kevés valódi orvos, kevés diagnosztikai módszer és orvosság állt rendelkezésre. Mi másban kereshették volna a gyógyulás lehetőségét az emberek, mint a fűben és a fában; vagyis a különféle gyógynövényes és alkoholos főzetekben, párlatokban, esszenciákban, tinktúrákban. Tegyük gyorsan hozzá: sokszor eltúlozva azok valódi gyógyhatását. A kiállítás első terme ezekből a népi hiedelmekből és korabeli receptúrákból válogat, megismertetve közben a látogatót a kezdeti lepárlási technikákkal és desztillációs eljárásokkal.

Hogy mik is voltak a korabeli gyógyszerek jellegzetes alapanyagai? Például a fahéj, az aloé, a mirha, az édesgyökér, a gyömbér, a szerecsendió, a köménymag, de a vas, a kén és a cink is. Aki a száját nyalogatja ennyi illatos fűszer láttán, annak gyorsan jelzem, hogy a gyógyszereket nem kizárólag „belső használatra” találták ki, vagyis nemcsak az italok, keverékek elfogyasztásáról volt szó. A csodaszereket külsőleg is előszeretettel használták (ez a ma is ismert „kenegesse-borogassa” metódus). Főfájásra például azt javasolták, hogy a betegnek „erős pálinkával meg kell fejét öntözni, és ugyan azon erős pálinkába mártott meleg ruhával kötözni”. Ami pedig a torokfájást illet: „mihelyt észre veszi a beteg torkának fájását egyszeriben kívülről kenegetni kell gyakorta szappanos pálinkával, melyben ha kámfor van felolvasztva, annál hatásosabb. A kenés után bé kell kötni a torkát kívülről (1825, Kecskemét). Persze a népi gyógyászatban az alkoholnak alapból is gyógyító hatást tulajdonítottak, de mint látszik, hordozóanyagként is szolgált, amiben a különféle gyógynövényes főzeteket elkeverték.

Némileg elgondolkodtató (és kicsit ijesztő is), hogy az első terem végén az ajtó egyik oldalán egy fekete ruhás, álarcos „pestis doktor”, a másikon pedig egy fehér szkafanderbe öltözött „covid doktor” fogadja a látogatót. Jelezve egyrészt, hogy a civilizáció és a technikai fejlődés sem képes útját állni a nagyobb járványoknak. De arról is szó van itt (mint az a bemutatott csetelésből látszik), hogy napjaink járványhullámaiban ugyanúgy hajlamosak vagyunk eltúlozni néhány dolog (pálinka) gyógyhatását, mint a korábbi évszázadokban. Pedig ma már vannak tudományosan megalapozott gyógymódok, kezelések, és jó lenne, ha mindenki elhinné, hogy az orvostudomány fejlődött egy keveset a pestis óta.

Az első és a második terem közötti hatásos átvezetés ellenére a kiállítás összességében inkább olvasmányos, mint látványos, és a rendezés is a klasszikus (vitrines, enteriőrös) elveket követi. Ha hasznos és érdekes információkhoz akarunk jutni, akkor bizony olvasni kell. Szerintem elfért volna a kiálltásban több fotó, videó, sőt stampedlispohár is az egyes korszakokból. Persze értem, nem ez volt a tárlat elsődleges célja, de a mai vizuális korban a mezei látogató lehet, hogy belefárad ennyi szövegbe, és ezt nem árt feloldani valamivel. Főleg ha olyan témáról értekezünk, melynek „főszereplőjét” alapvetően a lazuláshoz, szórakozáshoz kötjük. Ha viszont szorgalmasak vagyunk, sok újdonsággal gazdagodhatunk. Például egy jól kivitelezett folyamatábra segítségével megismerkedhetünk a pálinkafőzés folyamatával, majd pedig a szeszes ital 20. századi hatósági szabályozásaival is. A szigorú törvények miatt egyre inkább teret hódított az illegális, úgynevezett fekete főzés, ami alternatív házi praktikák és eljárások kialakulásához vezetett (sok helyen gyümölcs helyett például cukorból, vagy gabonából főztek pálinkát a 2. világháborút követő években, évtizedekben).

Az emberek nyilván nem csak akkor nyúltak a pálinkás butykos után mikor lebetegedtek, hanem rituális alkalmakkor is. Ezek a paraszti világban (persze nemcsak ott) az emberélet fordulóit jelentették: születés, házasság, halál. Mindez már átvezeti a látogatót a „belső használat” dimenzióiba, vagyis hogy az alkoholfogyasztásnak milyen társadalmi és közösségformáló funkciója van (kávéházak világa, családi és munkahelyi összejövetelek kísérője), na és hogy miképp hat az egyén viselkedésére. A jóleső feloldódástól, megnyugvástól („egy korty bátorság”) kezdve, egészen a kocsmai atrocitásokig (utóbbit a hajdani zalaegerszegi Kummer kávéház egyik esetével illusztrálják a rendezők).

A szocializmus évtizedeit felvillantva aztán azzal is szembesülhetünk (amit persze amúgyis tudunk), hogy ha sz*r a rendszer, akkor a nép iszik (mert az alkohol egyik „áldásos” hatása a szelektív felejtés). Kevésbé lesarkítva a dolgot: a háború utáni erőszakos társadalmi és gazdasági változások, a kiépülő diktatórikus rendszer sokakban váltotta ki azt a reakciót, hogy „itt már csak az ital segíthet”. A statisztikák szerint a ’70-es, ’80-as években a magyar társadalom 3-5 százaléka volt alkoholbeteg, az úgynevezett „nagyivók” száma pedig körülbelül másfélmillió főre tehető. Az alkohol hatásait jól szemlélteti az a vicces ábra, mely egy ipari munkás 1945-1989 közötti lehetséges élethelyzetit (és a szesz ezekre adott „jótékony válaszát” ) villantja fel. Úgy tűnik, nincs az a történelmi pillanat, amin ne könnyítene egy-két korty.

A pálinka kapcsán az önfeledt szórakozásról is illik szót ejteni, annál is inkább, mert a kiállítás az alkímiától a 21. századi könnyűzenei fesztiválokig terelgeti a látogatót pálinkaügyben. A sátras, hátizsákos fesztiválozóknál ugyanis alapvető kellék, hogy PET-palackban páleszt cipelnek magukkal koncertről, koncertre. Kár, hogy ezt a fejezetet csak egy leterített matrac, két hátizsák meg a műanyagpoharak jelenítik meg. A fesztivál és a pálinka viszonya ugyanis már rég túlnőtt ezen a „hippiskedésen”. A nagy fesztiválokon komoly pálinkaházak várják a betérőt, ahol ínyencek módjára lehet kóstolgatni a százféle gyümölcsből készült minőségi nedűket (és nem műanyagpohárból). Persze a határtalan mennyiségnek ez esetben is ugyanaz lesz a vége, mint amikor a házi keverékre húz rá a kelleténél többször az ember.
De másnaposság esetén még mindig alkalmazhatjuk azt a jól bevált népi receptúrát, hogy „kutyaharapást szőrivel”…

Az Élet Vize – a pálinka szerepe a népi gyógyászatban.

Megtekinthető: 2021. október 1. 17:00 – 2022. március 19. Balatoni Múzeum.

Kurátor: Molnár Csenge néprajzos-muzeológus

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.