Túra

(Emlék)képek a vadászkastélyból – Tornyiszentmiklós szelleme

Furcsa dolgokat művel az ember agyával (vagy lelki világával) a járványhelyzet és az utazási korlátozás. Alapvetően nem vagyok egy nosztalgikus alkat, ritkán merengek hosszan a múlton, nem idealizálok túl múltbéli eseményeket (sem a saját, sem a világ történéseit illetően). Inkább az “ami történt, megtörtént” elvet képviselem, levonva a tanulságokat. Többnyire próbálok a jelenben lenni, gondolatilag …

KÉPben,Túra

A KÉPben: a nemeshetési templom

A Szentlélek római katolikus templom a hazai templomépítészet egyik ritkaságának számít. Sokszor hivatkoznak is rá turisztikai és építészeti lapok, de tudományos, művészeti publikációk is. Már elég régóta készültem ide, hiszen sok ismerősöm felhívta rá a figyelmemet az elmúlt években, de valahogy eddig nem került rá sor. Pár hete viszont a zalaegerszegi Páfrányok útja piros szakaszán …

Urban

Negatív felületek – Érintések és érintésmentességek párhuzamai

Ezek a folyamatos figyelmeztetések (és fegyelmezések), hogy “Ne nyúlj hozzá!”, “Ne tapogasd össze!”, “Alaposan moss kezet!”, a Covid előtti világban többnyire a gyerekek felé irányultak. Az elmúlt közel egy évben viszont a felnőttek létezése is arról szól, hogy mihez és kihez nem szabad hozzányúlni, vagy közel menni. Ha mindez mégis megtörténik valamilyen hiba – például …

Art,Urban

Könyvek, hangulatok és Lakoma az Otthon-Vidéken

Néhány napja azon viccelődtem, hogy ha ez a vírushelyzet még sokáig fennáll, átnevezem a KulTour-Vidéket Otthon-Vidékre. Életemben nem ültem ennyit itthon, mint mostanság, soha nem voltam ilyen szófogadó/szabálykövető jókislány mint idén és a megyehatárt sem hagytam el ilyen kevésszer mint 2020-ban. Nyavalyoghatnék egy sort, hogy mennyire hiányoznak a külföldi utazások, a fesztiválok, a koncertek és …

Urban

Laktanya romok az őszi fák között – Fantáziafejlesztő séta Sármelléken

Nem újdonság, meg nem is nagy bátorság sétálni egyet a sármelléki néhai szovjet laktanya területén. Az elhagyatott várost nem őrzi senki,  hiszen éppen erre vezet az út a Hévíz-Balaton Airport Nemzetközi Repülőtérre. Se kerítés, se egyéb akadály nem áll sem a jó-, sem a rossz szándékú betolakodó útjába. Parkolni egyszerű, csakúgy, mint a romos házakba …

Túra,Urban

Kerékpárúti veszélyhelyzet(ek) – Bringázás karantén és kánikula idején

Harminc fokos melegben általában kiürül a bicikliút. Főleg hétköznapokon. Úgy látszik sokan ilyenkor ugyanúgy nem szeretnek a szabadban lenni, mint amikor megérkeznek az első komor őszi napok. Pedig mindig mindenki hónapokig várja, hogy végre jó idő legyen, de van az a fülledtség, meg UV-sugárzás, ami végül a szobákban tartja az embereket. Persze tény, hogy – …

Urban,ZegKult

ZalaegerSzögek és más nézőpontok – Rendhagyó „belváros észlelés”

A cím talán kissé megtévesztő, hiszen sokan arra asszociálnak, hogy egy “fotós” sétáról van szó, de ez ebben a formában nem igaz. Inkább egyfajta “kommunikációs” belvárosi kirándulás ez; még ha elsőre furcsának is tűnik a megfogalmazás. A városi terek, közterek a társadalmi kommunikáció fontos színterei. Afféle kommunikációs közegek, melyeket többféle szempontból lehet vizsgálni. A téma …

Urban,ZegKult

Éva presszó és a súlytalanság állapota – Kocsmasztorik a múltból

Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe az Éva presszóról írni, ha nem bontják le az uszodát és nem kell a dózerolásról fotósorozatot készítenem. Az egyik legjobb látószög épp a nevezett presszó teraszáról nyílt, de a fényképezés pillanatában amiatt is ideális terepnek bizonyult, mert a koronavírus-járvány következtében átmenetileg bezárt a kocsma. Tehát a terasz üres volt …

Art,Túra

Déli Pályaudvar – Zenei időutazás Zeg és Bp. állomás között

A Déli Pályaudvar metróbejárata melletti lemezbolt kultikus helynek számított. Az a fajta “bűnbarlang” volt, amilyenre kisvárosokban kevés példa akadt, hiszen ha volt is zenebolt, oda kevesebb áru jutott el. Így a Déliben lévő üzletről tudott minden olyan vidéki alter-arc, rocker, hippi, dark, vagy punk (stb.), akinek épp erre az állomásra futott be a vonata. (Meg …

Túra

Vadlánlik: Barlanglakó vadleányok a Keszthelyi-hegységben?

Túrázás közben időnkét nagyon fura, és egyben roppant szórakoztató elnevezésekkel lehet találkozni, már ami az egyes állomáshelyek (legyen az természeti képződmény, mesterséges objektum, vagy épített örökség) neveit illeti. Legutóbb például a Keszthelyi-hegység gyenesdiási szakaszán kirándultunk; ahol is a Szent Ilonáról elnevezett kápolnától egészen a Vadlánlikig (igen, Vadlány-lik) lehetett eljutni. Vagyis lesarkítva, a “szentségtől” valami démoni …