Ennek a pünkösdi királyságnak nincs néprajzi vonatkozása. A „királyság” itt csak egy szleng. Jelezvén, hogy Pünkösd vasárnapján minden a lehető legnagyobb rendben volt (mondhatnám cool volt) a Tihanyi-félsziget gejzírmezőin; a Belső-tótól a Külső-tóig terjedő szakaszon. Menet közben átértékeltem magamban a Tihany-kérdést is.
 |
| A Belső-tó részlete, háttérben az apátság |
Töredelmesen bevallom, eddig nem rajongtam magáért a faluért. Gyerekkori iskolai kirándulások alkalmával jártam csak itt, később meg átutazóban, vagy „átbiciklizőben”, és az apátságra meg levendulára épített településmarketing nem nagyon hatott meg. Annak ellenére, hogy a levendulával alapvetően semmi bajom sincs. A főutca turistacsalogató bazár- és csárdasora viszont inkább riaszt, mint vonz; de leginkább untat. Így aztán a Tihany-ügy hosszú évekig nem volt nálam napirenden; vagyis a célállomásaim listáján. Közben azért az országos híradásokból tudtam, hogy a 2010-es évek elején sok pozitív változás történt: felépült a Levendula Ház ökoturisztikai látogatóközpont, információs táblákat állítottak a félsziget turistaútjai mellé, a faluban pedig hosszú évek óta minden nyáron megrendezésre kerül az ARTplacc kortárs művészeti és dizájn fesztivál. Mindezek jó alkalmat adtak/adnak egy újfajta marketingstratégiára, és hogy kissé modernebb – a mai kor turisztikai kihívásainak megfelelőbb – színben tüntessék fel a települést és annak közvetlen környezetét.
 |
| Sziklás látkép |
Nálam mindenesetre célba talált az intenzívebb reklámtevékenység. Már jó ideje tervben volt egy kisebb félsziget-túra, és a pünkösdi hétvége pont megfelelő pillanatnak látszott. Azért halkan hozzáteszem, hogy autó nélkül, ünnepnapon Zalaegerszegről Tihanyba eljutni nem egy sétagalopp. Bő három órás buszozás (Hévíz-Keszthely, északi part; balatonfüredi átszállás), de a vonatközlekedés is pont ennyire lassú és kiábrándító. Végül is, az elmúlt években már hozzászoktam, hogy ha nem nagyvárosból nagyvárosba közlekedik az ember, hanem csak kisebb települések között, akkor készüljön sok folyadékkal. (Attól meg persze pisilni kell… a busz meg nyilván nem áll meg.)
 |
| Az Aranyház egy darabja |
Sok vízzel szerelkezzen fel az is, aki a Tihanyi-félsziget túraútvonalait szeretné bejárni, mert alig van árnyék útközben (néhány rövid erdei szakaszt leszámítva). A Levendula körúton indulunk el, de nem a növény miatt. Inkább a Belső-tó, Külső-tó, a gejzírmezők és a sziklaként magasba nyúló gejzírkúpok érdekelnek. Olyannyira, hogy a levendulát menet közben teljesen el is felejtem; inkább a sziklákon lévő pozsgásokra, meg varjúhájfélékre fókuszálok. Olyan szép sárgák, meg lilák. Kiszínezik vele a kopár csúcsokat. Bár meggyőződésem, hogy a sziklák, kövek, minden látszólagos élettelenségük ellenére tele vannak erővel, energiával. Legalább is én ezt érzem minden egyes alkalommal, amikor felmászom, vagy csak szimplán ráülök egyre. Biztos, hogy kell ehhez a hegyi levegő, a panoráma és úgy általában a magaslati pontok misztikája is. (Vagy az az egyszerű tény, hogy Petrának hívnak. Nomen est omen 🙂 )
 |
| Varjúháj |
Mindenesetre, az Aranyház-gejzírkúp pont egy ilyen komplex hely. Nevét akár a sárga varjúhájról is kaphatta volna, de a sziklákat borító sárga zuzmó miatt nevezték el így. Részemről az egész napomat el tudtam volna képzelni – gyíkká válva – a kúp tetején. (Sőt, megtaláltam azt az üreget is, ahová szívesen beköltöznék, mint remete. Ha netán a nemzetközi helyzet fokozódna, elgondolkodom ezen a lehetőségen is.) Viszont ha nem mászok le az Aranyházról, akkor lemaradtam volna a másik gyönyörűségről (a másik „királyságról”), mégpedig a Külső-tó elképesztő látványáról, ami az Apáti-hegyről, és az Őrtorony kilátóról élvezhető leginkább. Radnóti népszerű verssora jutott itt eszembe, de némileg kiragadva eredeti környezetéből, és inkább abban a kontextusban, hogy nem feltétlenül kell gépen fölébe szállni, hogy térkép legyen a táj. Néha elég, ha kellő magasságba felgyalogolunk.
 |
| Út közben csacsik is voltak |
A víztükör – a Belső-tóval ellentétben – itt nem egységes felületű, hanem „szigetekkel” tarkított. Valójában a Tihanyi-félszigetet létrehozó ősi vulkán kráterének feltöltődésével alakult ki mindkét tó. Az Apáti-tetőről és a kilátóról gyönyörűen megfigyelhető a Külső-tó „krátere”, valamint a környék jellegzetes domborzati viszonyai. (A fotókat visszanézve némelyik olyan, mintha halszemoptikával készült volna, pedig csak szimpla nagylátószögű objektív és egy „tele” volt nálam.) A magaslati pontról persze látszik balról a Balaton, a fehér vitorlásokkal, jobbról a távolban pedig az apátság tornyai. Mintegy jelzésképpen, hogy honnan is indítottuk a túrát. Messzinek tűnik, pedig ez a Levendula körút nem több 10 kilométernél, igaz vannak benne kellemes emelkedők.
 |
| Ezt a látványt mindenkinek csak ajánlani tudom! |
A tihanyi túra egyébként kiváló alkalom arra is, hogy – az információs tábláknak hála – a megkopott földrajzi ismereteit frissítse, bővítse kicsit az ember. Főleg ami a vulkáni működéseket illeti. Hiába volt annak idején épp ez a kedvenc témaköröm, sajnos már kicsit hülyülök, érzem. Szóval azt az előbb tisztáztuk, hogy a félsziget két tava a kráterek feltöltődésével keletkezett. A már említett gejzírkúpokat pedig a vulkanikus utótevékenység formálta. Mégpedig oly módon, hogy a törésvonalak mentén felszökő hévforrások, a felszínre érve hirtelen lehűltek, a bennük lévő oldott mész- és kovatartalom pedig kicsapódott, fokozatosan magasítva, szélesítve a kúpokat. A félsziget forráskúpjai közül a legnagyobb az Aranyház, ami aranyló fényét igazán ősszel mutatja meg. A Tihanyi-félsziget ezen része természetesen fokozottan védett terület, sőt 2003-ban megkapta az Európa Diplomát, mellyel ezek a vulkáni képződmények, mint kiemelkedő geológiai értékek, az Európa Tanács védnöksége alá kerültek.
 |
| Nem halszemoptika |
A kráterek és kúpok királysága és csodasága ellenére, a faluba visszatérve ismét megállapítottam, hogy a főutcát és a bazársort még mindig nem szeretem. Meg Sipos F. Tamást sem, aki épp a „központban” koncertezett (most komolyan, ő még fellép???? Úrjézus!!! 😀 ). Viszont haladás, hogy a csárdákon túl is van élet: két retro-étkezde közé beszorítva, működik egy nagyon cuki, up-to-date családi kávézó/sütiző. Mondjuk a kiszolgálás kicsit akadozott, mert a személyzet épp kézilabda döntőt (Veszprém-Szeged) hallgatott a rádióban. De ez legyen a legnagyobb bajuk!
