Rab-sziget #2
Éles. Hirtelen ez a szó jut eszembe a Rab-szigeten tett kirándulásokról. Mert élesen rajzolódik ki a határvonal a kopár-fehér mészkő-hegyvonulatok, a vízből kiemelkedő sziklaszigetek és a kék tenger között.
Éles az a hangulati különbség is, amit strandolás, városnézés közben, majd a kampori volt koncentrációs táborban sétálva érez az ember. De élesek azok a kövek is, melyek az erdei túraútvonalakon folyamatosan a lábunk, vagy a biciklikerekek elé kerülnek, akadályozva a könnyed haladást. Na és élesen szúrt szemet az a kicsit vicces jelenet, amit az egyik vendéglátóhely teraszán láttunk: míg a kerthelyiségben hagyományos öltözéket viselő pincérek szolgálták fel az ételt/italt, addig néhány lépéssel távolabb, az étterem melletti ösvényen nudisták masíroztak a tengerpart felé.
Rab-szigeten mindenképpen érdemes felfedező túrákat tenni, mert földrajzi és kulturális értelemben is izgalmas pontja ez Horvátországnak. A szigetet több túraútvonal hálózza be, melyeket gyalogosan vagy kerékpárral lehet bejárni. Az egész sziget nem nagy, hosszúsága alig több mint 20 kilométer, így autó nélkül is bátran elindulhatunk. Nyáron elég nagy a hőség, ez tény, cserébe viszont bármikor lehűthetjük magunkat a tengerben (bár idén a víz is jóval melegebb volt a megszokottnál). Azt azért bevallom, hogy ilyen nehéz terepen még nem bicikliztem sohasem. Az erdei sziklás, köves és néhol igen keskeny túraút időnként meghaladta a képességeimet. Elég sok emelkedő volt benne, ami a speciális talaj és a hőség miatt sokkal keményebb menetnek tűnt az itthoni „pályáimhoz” képest. (Az e-bike nálam egyelőre nem opció.) Néha bizony tolni kellett a bringát; még lefelé is. A hegyi ösvény rejtőzködő várromok között kacskaringózott. A kijelölt útvonal mentén nem csak információs táblákat találtunk, hanem QR-kód segítségével a romokról is olvashattunk, sőt láthattunk érdekességeket. Időnként pedig egészen elképesztő volta kilátás ezekről a magaslatai helyekről az alattunk morajló tengerre. Bár az a helyzet, hogy a morajlás szó nem igaz; idén olyan csendes volt a víz, amilyennek még sosem láttam/hallottam. Hullámzás maximum akkor keletkezett, ha egy-egy hajó haladt el a parthoz közel.
Kevesen tudják, és korábban én sem olvastam róla, hogy a Rab-szigeten (nomen est omen) koncentrációs tábor működött a második világháború alatt, melyet a fasiszta Olaszország hozott létre. A nyári vidámságot és sportprogramot meg is szakítottuk egy kicsit, és ellátogattunk a Kampor nevű kis településre, ahol a láger állt. Helyén 1953 óta sírkert, kripta és emlékmű található. 1942 júliusától 1943 szeptemberéig őriztek itt zsidó származású polgárokon kívül szlovén és horvát nemzetiségű foglyokat: körülbelül 15 ezer embert tartottak fogva, borzalmas körülmények között (sokakat csupán kicsi sátrakba zsúfoltak be). Több ezren haltak meg az éhségtől, hidegtől, járványoktól.
Később a fennmaradt források alapján 1488 elhunyt (köztük több mint száz 15 év alatti gyerek) nevét sikerült beazonosítani. Az emlékhely leglátványosabb eleme az úgynevezett „Szentély”, ahol egy nagyméretű, színes mozaikfestmény fogadja a betérőt. A mű (mely szintén az ’50-es évek elején készült) a szlovén Marij Pregelj alkotása, akit a szlovéniai festészet egyik kulcsfigurájaként tartottak számon. A mozaik fő motívuma a lesoványodott foglyokat és a szenvedést jeleníti meg, és persze – mivel Kelet-Közép Európában járunk – a fasizmusból a szocializmusba, vagyis a békébe és a reménybe való átmenetet is. Az alkotás eléggé ütős, pláne ha belegondolunk, hogy nem messze az emlékhelytől turisták tucatjai pancsolnak jókedvűen a vízben.
A lelki mélypont után nem árt ismét valami magaslati helyre menni, hogy kicsit lecsillapodjanak a gondolataink. A sziget legmagasabb pontja, a Kamenjak éppen alkalmas volt erre. Bár egy brutálisan szűk szerpentin vezet felfelé; balról sziklafal, jobbról szakadék. (Ide autóval mentünk, úgyhogy inkább nem néztem semerre.) Felérve viszont csodát lát az ember. Részben a kopárság abszolút állapotával találkozik. Semmi más nincs, csak kőtenger és egy mezőnyi szúrós, tüskés növény, mely a sziklák között képes csak az életre. A hegyvonulatok között pedig élesen rajzolódik ki a mélyben a hihetetlenül kék és mozdulatlannak tűnő tenger. Mintha vonalzóval húzták volna meg az egyes jelenségek határait. Engem teljesen lenyűgözött ez a sci-fibe illő táj.
A Kamenjak-tetőn van egy étterem is, bár elég rejtett helyen (megbújva valahol a kövek között) és csak estefelé nyit ki. Hát az végképp rejtély maradt számomra, hogy sötétben hogy mennek fel, majd onnan hogy jönnek le az autók a szűk és kivilágítatlan szerpentinen…
Több fotó:
