Nyolc évvel ezelőtt „Női akt egyházi környezetben – A Kálvária tér harmóniája” címmel írtam egy kis bejegyzést itt a KulTour-Vidéken. Akkor főleg arról volt szó, hogy egy eklektikus tér látszólag össze nem illő elemei, hogyan tudnak mégis egy számomra hangulatos városi térré összeállni. Átvezetve közben az embert a belvárosból a Kertváros, vagy a Jánka-hegy irányába. (A korábbi cikk itt olvasható. Ez még az oldalam régi verziója, de amolyan archívumként most is elérhető.)
2015-ben még nem sejtettem, hogy egyszer újra előveszem ezt a témát. Az utóbbi időben azonban annyi minden megváltozott itt, hogy néhány gondolatot ismét megér a tér, és a rajta lévő objektumok egymáshoz való viszonya. Először is, az uszoda fejlesztésével megszűnt a régi strand ottfelejtett lángosozó bódéja, amiről a cikkben szó van. A látvány a Göcseji út irányába rendezetté vált. (Hogy az uszodaépület „nagy kéksége” hogyan hat ebben a közegben, az egy másik történet.) Aztán pár éve székelykaput állítottak fel a Rózsák terén (fokozva a stíluskavalkádot), és elkezdődött maga a rózsaültetés is. Néhány hete pedig egy régóta várt, komplex felújítás indult, aminek következtében elbontották a tér egyik központi elemét, Kisfaludi Strobl Zsigmond „Kis makrancos” szobrát (ami 1920-ban készült), a hozzá tartozó medencével/szökőkúttal együtt (ez 1966-ban épült, és a szoborral egyszerre avatták fel, egységként kezelve az alkotást és a medencét).
Az előzetes terveket elnézve – melyen nekem az egyes elemek még kiforratlannak, maga a terv kivitelezése meg kissé retró-hangulatúnak tűnik – az látszik, hogy a jövőben megszűnik a tér geometriája, melynek alapját a nagyméretű, szögletes (ki-és beugrásokkal tarkított) medence adta. Helyére ugyanis egy jóval kisebb, kör alakú szökőkút kerül. A kút közepéből kiinduló posztamens tetején áll majd a szobor, bár ez a látványtervre nem került rá. A parkosítás és az új gyalogösvények kialakítása pedig kicsit a Vizslapark „szövevényes” járatait idézi, ami ott a park méreteiből adódóan teljesen rendben van, itt viszont első látásra furcsának tűnik.
Kétségkívül nagyon ráfért már a térre és a szökőkútra a felújítás, és személy szerint nagyon vártam is ezt a projektet. Ehhez képest a terv csalódás abból a szempontból, hogy a medence elbontásával teljesen megszűnik az eredeti hangulata a térnek. Reméltem, hogy ha a szökőkút anyagát, vízvezetékrendszerét modernebbre is cserélik, legalább annak formavilága megmarad. Egyelőre nem látom (érzem), hogy az új kút tetején hogyan fest majd a szobor. A terven nem látszanak jól a méretek, és hogy milyen magasra kerül a Kis makrancos. Bízom benne, hogy nem úgy kell majd rá felnézni, mert ennek az alkotásnak az egyik lényege pont az, hogy „földközelben” van a gyermekét csitítgató anya, vagyis nagyjából elérhető magasságban (eddig a medence szélén) állt a szemlélővel. Egy „közülünk való” embert (nőt/anyát) látunk, nem pedig egy magaslaton álló, alázatot követelő, megfoghatatlan szimbólumot. Jó volna, ha az eredeti hozzáállás maradna, és nem magasztalnák fel az anya-gyermek figurát.
Az is kiolvasható a látványtervből, hogy mintha hangsúlyváltásra készülnének a téren: azaz nem a szobor/szökőkút, hanem a székelykapu látszik az erősebb elemnek. Az egyházi környezet a kapu felállításával gyakorlatilag kapott egy másfajta szakrális objektumot, szimbólumot. Ami a felújítást követően még hangsúlyosabbá válik; nem nyomja el immár a medence geometriája. A szökőkutat inkább a kapun megjelenő kör alakzathoz igazították.
Érdekes visszatekinteni arra az időszakra, vagyis az 1960-as évekre, amikor a szökőkút és a Kis makrancos a térre került. Az Arcanum dokumentumai között kutakodva találtam néhány erre vonatkozó korabeli cikket. (A Zalai Hírlap többször is beszámolt a szobor felállításáról.) 1966. augusztus 28-án avatták a szobrot és a szökőkutat, mely az akkori Ságvári utca (ma Zárda) és Temető utca (Göcseji út) találkozásánál kialakított, úgynevezett dísztérre került. Az eseményre a Göcseji Napok rendezvénysorozat részeként került sor, és maga az alkotó, vagyis Kisfaludi is a városba látogatott, már egy nappal korábban. A tudósítások szerint a művészt a vasútállomáson egy városi (tanácsi) delegáció fogadta, Kustos Lajos vezetésével. A szoboravatást megelőző napon, a rendezvénysorozat részeként, Nevezetes zalaiak címmel kiállítás is nyílt. A híradásokból az is kiderül, hogy a Kis makrancost egy évvel korábban, egy Zalaegerszegen rendezett kiállításon vásárolta meg a város. Azzal a céllal, hogy azt köztéren helyezze el.
A szoborállítás és a terek/parkok építése, szépítése, megváltoztatása (köztérfoglalás) minden hatalom számára fontos gesztus. Sokszor a cselekedetet kísérő jelmondatok is nagyon hasonlóak évszámtól és korszellemtől függetlenül. A hatvanas években (ahogy egyébként napjainkban is) egy szoboravatási hullám söpört végig az „épülő, szépülő városon” – ahogy az egyik cikkben olvasható. Szintén 1966 nyarán avatták fel az akkori Rózsaligetben (ma Békeliget) Pándi Kiss János Tavasz című szobrát. De ezeknek az éveknek a „termése” Kisfaludi Vizslaparkban álló Liliomja, a landorhegyi iskola Ülő nő figurája (Lajos József) és Bencsik István Térdelő lány című műve is, amit a köznyelv Zsuzsinak hívott egy időben. Ez a szobor eredetileg a landorhegyi ABC előtti téren állt, majd az uszoda bejáratához került, (ekkoriban nem teltek valami fényesen a napjai). Most pedig a felújított strand Ady utcai oldalánál látható. Szemben épp a Rózsák terével.
Itt hívnám fel a figyelmet a „rózsacserére”. Míg a Rózsaliget nevet egykor a mai Békeliget viselte, a 2010-es években a Kálvária teret keresztelték át Rózsák terére (a felújítás során több mint 2000 tő rózsatövet ültetnek ki.) De az is érdekes, hogy a hatvanas években a Kis makrancossal és szökőkúttal kialakított Kálvária térre afféle dísztérként hivatkoztak (kisbetűvel) a sajtóban. Aztán az 1980-as évek közepén lett egy belvárosi Dísz terünk (immár nagybetűvel), szintén szökőkúttal. A Kálváriáról kikopott a „dísz” jelző, vagy talán nem is terjedt el a köznyelvben sohasem.
Mint ahogy a Rózsák tere elnevezés is még mindig furcsa sokak számára. Pláne mert a Kálvária név sikeresen túlélte a kommunizmust. Parkosítani, virágosítani névváltoztatás nélkül is lehetett volna. Mivel 2015-ben nagyjából ugyanezzel a gondolattal zártam a Kálvária térről szóló bejegyzést, most eggyel tovább lépek, hogy ne legyek unalmas. 🙂
Az aktuális hatalmaknak mindig fontos a köztér; nemcsak hogy újakat hozzanak létre, hanem hogy a meglévőkön ott hagyják a kézjegyeiket, ha éppen valamiféle stratégiai célt, politikai hasznot látnak benne. Vagy, ha az új (ideológiai) áramlatok jegyében úgy érzik, hogy módosítaniuk kell egy-egy tér szimbolikáján. Ez mindig így volt, mindig így lesz. De! A városlakó attól lesz igazi városi polgár, hogy képes a saját maga (vagy kisközössége) viszonyát meghatározni az adott köztérhez, annak egyes elemeihez. Vagyis nemcsak az aktuális hatalom szűrőjén át tekint rá, hanem tágabb kontextusban (ez lehet érzelmi, funkcionális, vagy mindkettő, de akár történeti/politikai, vagy a szimbólumokra fókuszáló perspektíva is). A lényeg, hogy ne csak feltétel nélküli befogadói legyünk a változásoknak, hanem ismerjük fel a benne rejlő szándékot (pozitívumaival és negatívumaival együtt). Továbbá legyünk képesek véleménynyilvánításra, kritikai észrevételekre, javaslatokra. Hogy jelen esetben mi lehetett a stílus- és névváltoztatás szándéka? Akár a hatvanas évek formavilágának felszámolása (ami egyfajta tendencia az országban), de akár az is, hogy a forgalmas Göcseji út szomszédságában egy vidámabb, frissebb (illatosabb) élményünk és asszociációnk legyen, ha a megújult térre gondolunk. Persze a kisebb szökőkút tervezett kialakítására válasz lehet az is, hogy az energiaválság idején nem szeretnék nagy medencében „pancsolni” a vizet.
Akárhogy is, jelen esetben támogatom azokat a Facebookon megjelent bejegyzéseket, hozzászólásokat, hogy a szóban forgó szökőkút és térszerkezet terveit jó lenne újragondolni. A rózsák nyilván jöhetnek. Ők vígan ellennének az eredeti stílust követő, szögletes medence környékén is.
Jó néhány dolgot jó lenne újragondolni a rózsás Kálvária tér tervén, de kérdés, hogy érdemes-e, miután a kivitelező a meglévők elbontása után már nagy erőkkel a terv szerinti kivitelezést készíti elő. Érdemes lehet, ha tudunk olyan változtatásokat javasolni, amelyik nem túl költségigényes és nem hátráltatja az építési munkákat. Mindenképpen szorgalmazni kellene, hogy a közhelyszerű, a szobor kompozíciójához nem méltó körmedence helyett egy, a korábbihoz hasonlatosabb szökőkút medencét építsenek. A héten tájékoztató, egyeztető tervismertetést kérünk az illetékes alpolgármestertől, főépítésztől, tervezőtől, ha kapunk lehetőséget szívesen invitáljuk a szerzőt is a városvédés erősítéséhez.