Lázadók és behódolók egy kiállítótérben – Pop és rock a szocializmus alatt

Sosem gondoltam, hogy egyszer egy kiállításon látom viszont azt a lemezjátszó-típust, amiért Apukám teljesen meg volt veszve annak idején. Sőt, olyan nagy becsben tartotta, hogy szinte az összes gyermekneveléssel kapcsolatos szigorúsága (vagyis a felnőttekre jellemző „nem szabad”, „ne nyúlj hozzá”, „ne menj oda” duma) ebben a zenelejátszóban összpontosult. Kamaszkoromban persze már használhattam, de eleinte (amíg …

A KÉPben: az art deco plakátok

Iparművészet, tárgykultúra, dizájn; azon belül is főleg plakátok! Aki hozzám hasonlóan egy vérbeli art deco-rajongó, augusztus végéig feltétlenül látogasson el a Magyar Nemzeti Galéria „Art deco Budapest – Plakátok, tárgyak, terek (1925-1938)” című időszaki kiállítására. A tárlat – bár főleg a plakátművészetre fókuszál – nagyon jól bemutatja, hogy az art deco mennyire sokszínű, befogadó műfaj, …

Puccs az apátia ellen – Beszélgetés Tóth Norbert képzőművésszel

Van valami vicces paradoxon abban, ha egy ókori sztoikus filozófiára reagáló művészeti installációnak a Puccs nevű kiállítóhely ad otthont. Mert akkor az alkotó – valamiféle manipulatív művészeti cselszövés révén – arra szeretné rávenni a nézőt, hogy hirtelen felindulásból vonuljon apátiába? Vagy éppen ellenkezőleg: vegye végre észre, hogy a cselekvés hiánya, a világ történéseibe való „bölcs” …

Az Utasellátó dekoratőre volt Németh Klára képzőművész

A Déli pályaudvar korabeli étterméből egyenes út vezet egy Zalaegerszeghez kötődő, akkor még pályakezdő művészcsalád mindennapjaihoz. Menet közben az is felvillan, hogy a hetvenes-nyolcvanas években hogyan dolgoztak a dekoratőrök. Ebben a történetben most nem a Budapest-Zalaegerszeg közötti vasúti sín a legfőbb kapocs. Sokkal inkább egy 1976-ban készült fotó, meg az egykori vasúti főosztály, sőt még …

Déli Pályaudvar – Zenei időutazás Zeg és Bp. állomás között

A Déli Pályaudvar metróbejárata melletti lemezbolt kultikus helynek számított. Az a fajta „bűnbarlang” volt, amilyenre kisvárosokban kevés példa akadt, hiszen ha volt is zenebolt, oda kevesebb áru jutott el. Így a Déliben lévő üzletről tudott minden olyan vidéki alter-arc, rocker, hippi, dark, vagy punk (stb.), akinek épp erre az állomásra futott be a vonata. (Meg …

Fortepan: szabad, de manipulálhat is – Régifotók, huszadikszázad; hashtag

Gyerekek, fiatalok, idősek, felnőttek. Elsőre nem tűnik túl eredetinek egy kiállítási tematikához. Gondolkodtam is sokáig, hogy vajon ennél kreatívabb megoldás nem jutott-e eszébe a Magyar Nemzeti Galéria „Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan” című tárlata szervezőinek. Aztán persze rájöttem, hogy több mint 110 ezer fotóból (ekkora a Fortepan gyűjteménye) kiválogatni egy tárlatra valót, nem …

Bunkertúra a Csepel Művekben – Légoltalmi kiképzés, szimulációval

Néhány hete polgári védelmi kiképzésen vettem részt, Csepelen. Papírom is van róla. Az igazolást kiállító szerv nem más, mint a Csepeli Erőmű és Szolgáltató Üzemek Polgári Védelem Parancsnoksága. Most villoghatnék vele, hogy hú, de kemény csaj vagyok (nem vagyok): volt rohamsisak a fejemen, ráadásul eltöltöttem néhány órát egy légoltalmi óvóhelyen, ahol a mennyezetről és a …

Tiltott zónák, Fluxus pimaszság – Hatvanas évek; kétszer

Volt néhány olyan nap, amikor mindenféle akadály nélkül át lehetett sétálni a 60-as évekből, a 60-as évekbe. Az 1960-as évek magyarországi Tiltott, Tűrt, Támogatott (három T) művészeti világából, egy sokkal nyitottabb, szabadabb és „akciódúsabb” nemzetközi képzőművészeti közegbe; a Fluxusba. Ahhoz, hogy az említett évtized változatossága és megannyi titokzatossága feltáruljon, csak egy Buda és Pest távolságot …

Csőváz, Breuer! – Világhírű dizájn, magyar sors

Csőváz! – köszönünk sokszor a legközvetlenebb ismerőseinknek, barátainknak. Aztán lazán lehuppanunk egy székre – lehet, hogy épp egy kései csővázasra. Nem mintha a harmincas években kitalált modern dizájnnak, illetve a szóban forgó szék tervezőjének, Breuer Marcellnek (1902-1981) bármi köze is lenne az olasz „Csáóból” magyarított és szlengesített köszönéshez. Hacsak annyi nem, hogy Breuer ismét itthon …

Bauhaus és ál-Bauhaus nyomában – Miért is jók a városi séták?

Eredetileg nem terveztem, hogy a KulTour-Vidéken budapesti történésekről is beszámolok. Most mégis kivételt teszek, mert egy olyan kezdeményezésről (illetve kezdeményezésekről) van szó, amit egyrészt kisebb városokban is el lehet indítani, másrészt a főváros alaposabb megismerését szolgálja. Ráadásul nem unalmas, szájbarágós módon, hanem a kíváncsiságra, titkokra és a felfedezés örömére alapozva. Az utóbbi években egyre népszerűbbek …