Született december 25-én – A Mithras-ábrázolások, mint időkódok?

Vannak megunhatatlan helyek, ilyen például a szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, ahol rendszeresen szerveznek különféle tárlatvezetéseket. Ez önmagában nem nagy meglepetés, azt is mondhatnám, hogy manapság egy múzeumnak kötelessége ilyesfajta programokkal „életben tartani” az állandó, vagy az időszaki kiállításait. Különösen kedvelem az Iseumot amiatt, hogy ezeken a tárlatvezetéseken nem akarják az egész kiállítási …

Könyvek, hangulatok és Lakoma az Otthon-Vidéken

Néhány napja azon viccelődtem, hogy ha ez a vírushelyzet még sokáig fennáll, átnevezem a KulTour-Vidéket Otthon-Vidékre. Életemben nem ültem ennyit itthon, mint mostanság, soha nem voltam ilyen szófogadó/szabálykövető jókislány mint idén és a megyehatárt sem hagytam el ilyen kevésszer mint 2020-ban. Nyavalyoghatnék egy sort, hogy mennyire hiányoznak a külföldi utazások, a fesztiválok, a koncertek és …

Elvarázsolt óév-túra Zágrábban – Töltött káposzta „mikrotörténelem”

Zágráb mindig az a hely volt, ami csak az autópálya útirányjelző-tábláin létezett, és hiába csökkent közöttünk egy időre a távolság, végül rendre elkerültük egymást. Mert nyáron, a tömített sávokban az autók_a_tenger_felé… veszik az irányt. Ki is akarna kánikulában egy nagyváros falai között lófrálni, amikor tengerparti városkák halszagú sikátoraiban is tévelyeghet. Szétsült fejjel, sűrűn váltogatva laza …

Forralt bor ösvény a belvárosban – Adventi illatok vonzásában

Van abban valami báj, ahogy az adventi időszakban megindul a tömeg délutánonként a zalaegerszegi városközpont felé. A báj szót itt hagyományos, boszorkányos értelmében használom, mert a munkából kiszabadult emberek időnként tényleg olyan ábrázattal közelítenek a Dísz tér felé, mintha valaki varázserővel irányítaná őket; pont akkor, pont arra a helyre. Az erő persze leginkább az illatokban, …

Tütü a Pontház előtt – Hangulatváltás a Kossuth téren

Nem is történhet jobb dolog egy hétköznapokon nem túl mozgalmas belvárosi kis térrel, minthogy az adventi időszakban leparkol rajta egy dizájnos busz. És ugyanígy; nem történhet jobb dolog egy kiszuperált régi busszal, minthogy kicsinosítva és „felturbózva” szórakoztatásra, legfőképp gasztronómiai célokra használják. Már tavaly télen is nagy feltűnést keltett a zalaegerszegi Kossuth téren ideiglenesen állomásozó Tütü …

A csokizás határokon átnyúló cselekedet – Die Lust am Naschen

Csokit ettem. Megírom. Szép volt és nemes. Édes, de nem gejl, inkább kesernyés. 55% étcsokoládé, 35% tejcsokoládé és az egyéb hozzávalók: glükózszirup, cukor, marcipán, mogyoró, rum, vanília, meg cseresznyelikőr. Hazudtam: nem is csoki volt, hanem bonbon. Sőt, mi több, bonbonok. Négyféle íz, négyféle forma. Egyik rücskös, másik sima, kettő meg barázdált. Spezialitäten… die Lust am …