ZalaegerSzögek és más nézőpontok – Rendhagyó „belváros észlelés”

A cím talán kissé megtévesztő, hiszen sokan arra asszociálnak, hogy egy „fotós” sétáról van szó, de ez ebben a formában nem igaz. Inkább egyfajta „kommunikációs” belvárosi kirándulás ez; még ha elsőre furcsának is tűnik a megfogalmazás. A városi terek, közterek a társadalmi kommunikáció fontos színterei. Afféle kommunikációs közegek, melyeket többféle szempontból lehet vizsgálni. A téma az egyetemi évek alatt (PTE-BTK Kommunikáció-és Médiatudományi Tanszék, társadalmi kommunikáció szakirány) került érdeklődésem középpontjába. Hivatásszerűen ugyan nem vagyok e terület kutatója, hiszen újságírásból élek, de hobbi szinten nagyjából a 2010-es évek eleje óta figyelem (és fotózom) a folyamatosan változó városi tereket. Az észrevételekről pedig többnyire a KulTour-Vidék blogomon számolok be.

Bár a ZalaegerSzögek és más nézőpontok egy rendhagyó és szubjektív belvárosi séta (melyre a Zalaegerszegi Tourinform Iroda és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület kért fel), a városi terekre vonatkozó szemlélődéseim a fentiekből következően nem légből kapottak. A vizsgálódás és értelmezés lehetőségei közül most három – számomra fontos és érdekes – szempontot emelek ki, bemutatva az adott tereket, épületeket. A sétán nyilván megtekintve azokat, itt pedig az elmúlt bő 5 évben készült fotóim révén. (Ezek közül több már szerepelt a Facebook-, illetve Instagram oldalaimon is.)

1. Az aktuális hatalom – politikai vagy gazdasági, esetleg kettő az egyben – mindig elhelyezi a maga objektumait, szimbólumait a köztereken. Ezeket, illetve mindezek változásait, egymáshoz való viszonyát érdemes folyamatosan figyelni. Néha összevetve múltat a jelennel vagy a jövőre irányuló politikai elképzelésekkel. Persze nem elhanyagolható az ezekre adott állampolgári (civil) reakció megfigyelése sem. (Ha nincs érzékelhető reakció, az is egyfajta kommunikációs „tettnek” minősül.)

2. Szintén szemlélődésünk tárgya lehet, hogy mi, egyszerű hétköznapi emberek, városlakók hogyan viszonyulunk egy-egy közterülethez. Funkciójának megfelelően használjuk-e vagy sem? Szeretünk megállni vagy inkább továbbhaladunk? Tetszik-e egy adott épület, utcabútor, park vagy sem? Ennek vajon ízlésbeli oka van, esetleg nosztalgikus érzéseink vannak a hely előző állapota iránt és emiatt nem vagyunk nyitottak az új befogadására? Vagy mondjuk egy-egy ház, középület olyan korszakban épült, amivel szemben ellenérzéseink vannak, s a rendszer iránti rossz érzésünket „kivetítjük” magára az objektumra. Emiatt nem vesszük észre annak értékeit.

A templom néha váratlan helyeken lóg bele a képbe

Hogy milyen érzelmeket vált ki belőlünk a városi tér azért is izgalmas kérdés, mert (épp az előbbiek miatt) afféle önismereti vonatkozása is van a megfigyeléseknek. Nem baj, ha időnként hullámzóak az érzelmeink, vagy ha ellentmondásba, vitába keveredünk magunkkal (vagy másokkal), hiszen sokszor valóban időbe telik, míg letisztul bennünk a (város)kép. De az is lehet, hogy mindig lesznek olyan építmények, melyeknek egy-egy részletét kedveljük, az egésszel szemben meg kritikusak vagyunk, vagy fordítva. Mindezeken túl, azt is vizsgálhatjuk, hogy hagyunk-e jeleket (firka, rongálás, művészi graffiti, vagy esetleg gerillakertészet, -szobrászat) a közterületen, meg hogy időnként kitaposunk-e új ösvényeket, ha épp nem vezet arra út, amerre logikus/kényelmes lenne. Ilyenre is lesz példa.

3. Izgalmas kérdés az is, hogy maguk az épületek hogyan kommunikálnak egymással, hogyan látszódnak egymáshoz képest. Mi az előtér és a háttér? Mi takar el mit, mi zár be valamilyen szöget egy másik épületrészlettel, mi párhuzamos vagy épp merőleges? Mit lehet bekeretezni egy részlettel: oszloppal, tetővel, eresszel? Mi tükröződik miben? Hogyan illeszkednek egymáshoz látszólag nem passzoló stílusok, irányzatok? Milyen alternatív (város)képek bontakozhatnak ki előttünk? Mindez már a vizuális kommunikáció területe (is), amit fotók segítségével szépen meg lehet mutatni. Egy igazi kísérletezésre és önkifejezésre alkalmas terep ez.

A sétán jórészt ez utóbbiakra figyelünk, de az első két szempont is szóba kerül. Az irányadó közben a templomtorony – mint korabeli igazodási pont. Minél kisebb egy település, annál inkább fontos, hogy hol van a pozíciónk a toronyhoz képest. (Gondoljunk csak arra a már közhelynek számító kijelentésre, mely szerint minden falu központjában van egy templom, egy bolt és egy kocsma.) Egy nagyobb városban értelemszerűen (ahogy kikeveredünk a régi városmagból) már eljutunk a beépítettségnek arra a fokára, hogy elveszítjük a toronnyal a kapcsolatot. Hiszen a nagyvárosokban számos más igazodási pont áll az ott lakók és oda érkezők rendelkezésére. Zalaegerszeg ugyan nem egy metropolisz, ám a kicsi belvárosa ellenére, mégis jól megfigyelhető a nagytemplom tornyának (mely hosszú ideig az egyetlen magas és impozáns épület volt a város történetében) felbukkanása és eltűnése.

1. AUTÓBUSZÁLLOMÁS

Első körben nem az jut eszünkbe róla hogy egy fantasztikusan felszerelt, a 21. század közlekedési kívánalmait kielégítő épületnél járunk. Ráférne egy erős frissítés. Kopottsága és látszólagos avíttsága ellenére mégis nagyon sok fantázia és játékosság van benne. 1965-ben adták át, de az építkezés már 1963-ban megkezdődött. A korabeli sajtóban meglepően sok kritikát kapott, részint az építkezés csúszása, részint pedig a modern épület tetőszerkezete miatt (mely nem véd eléggé az időjárás viszontagságai ellen). A mostani séta útvonalába pont a tető jellegzetessége miatt került be az épület, illetve a kocsiállásokat fedő rész. Deformált négyszögletes betonelemeket látunk, amik sátorszerűen, vagy napvitorlaszerűen „ereszkednek” a várakozókra. Négyszögletességük ellenére háromszögnek hatnak. Ezt a tetőszerkezetet érdemes több oldalról is megfigyelni, mert nagyon érdekes rajzolatokat, geometrikus mintákat ad ki a környező házakkal. A Stadion út felől csarnokszerűnek tűnik az oszlopok miatt. És jól mutatnak benne a kocsibeállást jelző számok is. Oldalról nézve pedig farkasfogakra emlékeztet a látvány, az egymás mögé rendeződő háromszögek miatt. Ez a „háromszögesség” végig jelen van az épületrészben, még a várótermi résznél is. Kifelé haladva pedig megfigyelhető, hogy a Kovács Károly téri tízemeletessel és az előtte lévő egyszintes épülettel (gyógyszertár) szép párhuzamos vonalat rajzol a váróterem mögötti eresz (a pékség bejáratánál). A templomtorony pedig eltérő stílusa ellenére szintén beleillik ebbe a geometrikus elrendezésbe. Mintha valaki direkt így rajzolta volna. (Nyilván nem.) Amúgy ez a deformált négyszögletes tető nem egyedülálló, külföldön is alkalmazták ezt a technikát és az egykori szocialista országok építészetében is sokszor feltűnik. Évek óta követem a Socialist Modernism blogot, illetve Facebook-oldalt (melyet romániai építészek, urbanisták hoztak létre azzal a céllal, hogy feltérképezzék és begyűjtsék Közép-Kelet Európa szocialista modernista építészetének értékes darabjait), és ott rendszeresen feltűnnek hasonló épületek, építészeti megoldások.

2. LORDOK HÁZA a templomtoronnyal

Ez csak egy rövid megálló, de az egyik kedvenc városképem. A Lordok házából kiugró templomtorony. A séta Facebookon hirdetett eseményének is ez lett a borítóképe. A Lordok háza 1966-ban épült, a modern vonalvezetéstől és a fehér mészkő burkolattól teljesen el kéne ütnie a barokk és klasszicista jegyekkel rendelkező templomnak, de a tornyok egy bizonyos szögből nézve mégis nagyon jól illeszkednek a lakóházhoz.

3. CENTRUM-DOMUS

A függőfolyosó alatti lépcsősor talán a legelhanyagoltabb helye a belvárosnak. A „diszkólépcső” elcsúfítja az egész konstrukciót, pedig jó adottságú épületekről van szó. 1974-ben adták át az üzletházat. A Centrum Áruház és a Domus közötti függőfolyosó ritkaságnak számított, mint ahogyan a mozgólépcső is nagyon menő dolog volt akkoriban. A Centrum homlokzatán érdemes megfigyelni a jellegzetes alumínium díszrácsot, ami kívülről is és belülről is látványos, a megfelelő szögből nézve. (A homlokzati díszrács sokféleségére is lehet számos példát látni az említett Socialist Modernism blogon.) A Domus egy szép és jellegzetes minimalista épülete lehetne a városnak. Karakterét az üveg határozza meg, ám ennek lényege a keleti áruház igénytelen kirakata miatt most éppen elveszik, pedig sok fantázia van ebben az épületben. Az üveg kívánja hogy valamit bemutassanak a helyiségben, vagy valami látványos tevékenység legyen itt, ami kifelé is jól mutat.

Mindkét üzletnek van egy „átjáróház” jellege: a buszállomás felől a belvárosba érkezünk, vagy éppen megfordítva. Lent és fent. Egy kapocs a városközpont felé. Ezt a fajta „mozgékonyságot” jó volna kihasználni. Ám a két épület közötti lépcsősorra emelt igénytelen „diszkólépcső” részben megakasztja ennek a mozgásnak a dinamikáját, mint ahogyan az is, hogy a keleti áruházakban egyirányúsították a ki-és belépést. Kár a funkcióvesztésért, mert igényesen berendezett üzlet, vendéglátóhely, látványcukrászda, dizájn-bolt (stb.) éppúgy lehetne itt, mint valami fiatalos, bohém „művésznegyed”. Egy növényekkel, kerti bútorokkal felturbózott terasz és árkád, nagyon mutatós belvárosi hellyé varázsolhatná ezt a  részt. (Kísérlet volt ugyan erre, de hosszú távon nem vált be.) Egy teljes renoválás pedig jól előhozná az egész épület geometriáját. A templomtorony a felső szint árkádjai alól nézve zseniális látvány, csakúgy mint az egykori ABC épület szimmetriái, tükröződő felületei. A komplexumnak új funkciót, jó hangulatot lehetne adni.

A térnek van egy másik jellegzetessége is kommunikációs szempontból, mégpedig a Keresztury tér zöldfelületén áthaladó kitaposott (gerilla) gyalogösvény. Valóban logikusabb arra haladni, mint az egész zöld-szigetet megkerülni. Esetleg egy kaviccsal felszórt „legális” ösvény kialakítása nem lenne zavaró elem a zöldben.

4. DEÁK TÉR

Sokat gondolkodtam azon, hogy jöjjünk-e ide vagy sem, hiszen annyira nyilvánvaló hely, hogy talán egy rendhagyó sétához nem is passzol. Mint a város talán egyetlen és igazi történelmi tere, kissé közhelynek is tűnhet. Ugyanakkor mégis az eklektika szimbóluma számomra: barokk, modern, posztmodern elemek sorakoznak, keverednek egy térben. A törvényszék épületén túl, historizáló kandeláberek, térkő és cirádás karfájú padok adják a történelmi hangulatot. Erre játszanak rá a köztéri szobrok is. Érdemes megfigyelni, hogy a fókusz mindig a bíróság épületén, vagy Deák Ferenc alakján van. Sok ilyen fotó látható a térről. Ezért arra gondoltam, hogy legyen itt az a feladat, hogy mindenki keressen valami más középpontba állítható elemet. Vagyis más szemszöget, fókuszpontot. Még a könyvtár lépcsője mögé is érdemes bebújni. Legyünk gyerekek egy kis időre, merjük felfedezni más perspektívából a megszokott tereket.

Itt tartozom egy vallomással is: ígértem, hogy megmutatom mi van Deák Ferenc lába között. Ezt már többen kérdezték is a séta meghirdetése óta. Nem előröl kell nézni, hanem hátulról; szóval a templomtorony csúcsa látható a szobor lábai alkotta résen keresztül. Néha viszont azt is el lehet elcsípni, hogy Deák épp egy felhőpamacsot tart a kezében…

5. GÖCSEJ ÜZLETHÁZ vs. KVÁRTÉLYHÁZ

Az épület talán nem egy sikersztori, de a Kvártélyház nagyon szépen tükröződik benne, ami cél is volt a tervezéskor. A szűk tér, és a parkolási gondok biztos, hogy szerepet játszottak abban, hogy nem vált be belvárosi plázának a 2008-ban átadott épület. Nem látható a város felől. Nem látszik jól a bejárata, nincs meg a nagyobb áruházakra jellemző felvezető/bevezető tér és tágasság-érzés, kicsit zárt a struktúrája, ami kommunikációs szempontból hátrány egy áruháznál. Mintha nem várnák tárt karokkal az embert. Ennek az etapnak nem véletlenül lett az a címe, hogy „üzletház vs. kvártélyház”. Utóbbi – persze nem negatív értelemben – elnyomja kissé az üzletházat, mert továbbra is a műemléki épület uralja az egész tömböt. A visszatükröződése pedig mindezt csak felerősíti. Az üzletház „létezése” ezért háttérbe is szorult. Persze volt egy dolog, ami miatt a kezdeti időkben többen bejártak az új épületbe. Míg a hetvenes-nyolcvanas években a Centrum mozgólépcsője volt a nagy vagányság, úgy látszik, hogy a 21. század elején a Göcsej Üzletház panorámaliftjére kattantak rá az emberek. De még ez (és a felső szinten lévő kávézó) is kevés volt ahhoz, hogy hosszú távon működőképes üzletközpont alakuljon itt ki. Kicsit kísértetház jellegű maradt.

6. EÖTVÖS KÖZ-MILLENNIUM TÉR, BORBÉLY GYÖRGY KÖZ

A Pedro kocsmájához ezúttal a sikátor-hangulat miatt jövünk. Legalábbis ez a kis macskaköves gyalogjárat erre emlékeztet. Helyes kis kandeláber, mögötte kedves régi ablakok. (Sajnos a séta előtt pár héttel épp befalazták őket.) Szép az egész korlátnak és támfalnak az íve, ami odáig vezet. Nem rajongok téli hónapokért, de ez a kis sétány épp olyankor a legszebb, főleg késő délután, hóesésben, mikor már felkapcsolták a közvilágítást. A pici gyalogösvény, melyet 2001-ben avattak fel, a csendes Ady utcát köti össze a zajos Kossuth utcával. Akkor tolvajjáratként, vagy kocsmajáratként is emlegették. Jogos, hiszen az Orgonából a Pedron és a Dolce Vitán át egészen a Belgáig el lehet jutni. S ha az Orgonából kiindulva az összes „műintézményben” csak egy felest dobunk be, biztos, hogy nem érünk ki józanul a Kossuth utcára. (Én tuti nem 🙂 )

Mindezeken túl a civil kezdeményezés tere is ez a hely, illetve a Millennium tér. Fischer György Országépítő szobra ugyanis jól szimbolizálja azt, hogy egy politikai döntés ellen hogyan fog össze egy közösség. 2000-ben, vagyis a Millennium évében a város szoborpályázatot írt ki egy Istvánt ábrázoló alkotás felállítására. A képzőművészeti lektorátus a beérkezett pályaművek közül akkor Fischer György szobrát javasolta erre a célra. A város viszont a Seres-Szórádi páros Istvánja mellett döntött (ehhez joga volt, hiszen a lektorátusnak csak véleményező szerepe volt, a közgyűlés pedig vagy elfogadta azt, vagy nem). István tehát Csácsba került, máig ott is van a hivatalos augusztus 20-i megemlékezés. Sokan azonban úgy gondolták, hogy a Fischer-féle szobornak is helye van a belvárosban, így az Égerfa Városszépítő Alapítvány és Matyéka István vállalkozó az élére állt a civil kezdeményezésnek, és gyűjtést rendeztek a szobor felállításáért. Ez 2002-ben meg is történt.

Ugyanebben az évben a Borbély György köz támfalán leleplezték Szabolcs Péter István és Gizella című domborművét is, ami nem sokkal később megrongálódott; letörött belőle egy jókora darab. Szó volt ugyan a javításáról, vagy újbóli elkészítéséről, de ez pénzhiány miatt nem történt meg. Pár éve el is bontották a torzót.

Az csak hab a tortán, hogy mindezek a „szobormizériák” épp Borbély György egykori lakóháza (Pedro) mellett történtek, aki a szoborállítás viszontagságairól sokat tudna mesélni. Hiszen az általa kezdeményezett Csány-szobor felállítása 27 évet váratott magára. Borbély már nem is érhette meg az avatást.

A nagytemplom tornya itt eltűnik a képből.

7. KERÁMIA UTCA- ÉS LAKÓPARK

A séta végét szándékosan egy befejezetlen helyszínre terveztem. Egy átalakuló városrészben járunk. Még bizonytalan a jövő. Képlékenység jellemzi ezt az új utcát. A forgalmas Mártírok útról (egy várkapu rácsára emlékeztető árkádon és némi gyros/kebab-illaton keresztül) egy csendes negyedbe érünk. A templomtorony csak egy bizonyos szögből és rövid ideig látható innen, helyette a tűzoltótorony kerül a képbe. Jobbról a Síp utca és környéke kissé lelakott, kisvárosias jellege látható. Vele kontrasztban az új lakópark. Két gyár után Color és Kerámia néven. Az épületeken semmi nem utal a korábbi tevékenységre, csak a név. Bár esténként a Color állítólag ad valamilyen színes, hangulati fényt.

Kis túlzással megfigyelhető itt a dzsentrifikációnak nevezett jelenség is. Vagyis amikor egy lepusztulóban lévő városrészbe előbb művészcsoportok, majd új befektetők érkeznek és elkezd „felfutni” a hely. Két neves üzem, majd kihalt gyárcsarnok helyére épült itt egy új, modern (kissé minimalista stílusú) lakónegyed. Közben a hosszú évekig üresen álló gyárépületeket művészcsoportok találták meg. 1997-ben a Hevesi Sándor Színház Liliom-csarnokká alakította a kerámiagyárat, ahol a színházi előadáson kívül koncertek is voltak egy ideig. Majd 2006-2007-ben az egykori Color lett fesztiválhelyszín (Color Arts Fesztivál) a ZAZEE Kulturális Egyesület jóvoltából (ennek jómagam is alapítója vagyok). A változás elindult, de még nem látszik hogy ez a hely hogyan fog kinézni a jövőben. Egyelőre kissé kopár, nincs otthonosság érzete az embernek. Utak viszont nyíltak, ami mindenképpen előrelépés. A Vizslapark felé sétány vezet, és kinyílt a tér az Arany János út felé is. Mindezzel átjárhatóbb lett a belváros, az efféle nyitás pedig mindenképpen pozitívnak számít kommunikációs szempontból.

A séta lényege tömörítve talán annyi lehetne, hogy legyünk amolyan bennszülött turisták, és járjunk nyitott szemmel a saját városunkban. Figyeljük a változásokat, és közben saját magunkat is, hogy hogyan viszonyulunk mindehhez illetve, hogy miért vannak bizonyos érzéseink vagy éppen ellenérzéseink egy-egy hely kapcsán. Az új dolgoktól pedig ne ijedjünk meg, hiszen a város lényege és fenntarthatósága magában a változásban, az új dolgok befogadásában, a sokszínűségben rejlik.