Uborkavadászat a jövő piacán – Közösségi tér marad a vásártér?

1 forint 50 fillér volt az ára annak sósperecnek, amit az az Eszti nevű lány adott a kezembe hétről hétre, aki a zalaegerszegi piac vásárcsarnokában dolgozott; amikor én még ovis voltam. A jobb oldalon volt a pékség, kígyózott előtte a sor péntek reggelente. Vagyis már inkább 10 óra után jártunk, de a nagyanyámnak az még …

A KÉPben: a zalaegerszegi kapuk

Már évek óta gyűjtöm a kapukat, ajtókat, kilincseket; mármint képileg. Nemcsak Zalaegerszegen örökítek meg egy-egy érdekesebb darabot, hanem bárhol, ahol járok. Konkrét tervem nem volt velük, csak – az épületekhez hasonlóan – érdekel a kopottságuk, díszítésük, meg mindaz amit ráfirkáltak, hozzájuk toldottak az évtizedek alatt. Merthogy ajtót, kaput, ritkán cserél az ember, így számtalan „réteg” …

Izmok, keblek, és más szobor-formák – Szellemi kalandozás a köztereken

Most ilyen csajosan kezdem, hogy vajon melyik szexibb: a követ emelő munkás, az Íjász, vagy netán az Ad astra? Deákot szóba se hozom, ő nem az a kategória, maradjon egyszerűen csak bölcs. Nyilván köztéri szobrokról van szó, felütésképpen zalaegerszegiekről. (Illetve ez így nem teljesen igaz, hiszen például Kisfaludi Strobl Zsigmond műveiből több példány is fut …

A KÉPben: a badacsonyi Rizling vakáció

Októberi rizling bor-keresés a Badacsonyi Borvidék pincéiben. Egy kis gyalogtúra az őszi napsütésben, szőlőevés, borkóstolás, beszélgetés a borászokkal: termőhelyekről, fajtákról, oltásról, idei fagykárokról. A háttérben a Gulács.  2013-óta szerveznek a badacsonyi régióba Bortriatlont a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület tagjai. Ez évente három tematikus bortúrát jelent; a májusi hétvégén a szürkebarátot, a júniusin a kéknyelűt, az …

Azáleás – Aranyoslapi – Tv-torony „szentháromság” – Újdonságok nélküli erdőjárás

Paprikás krumplit mindenki tud főzni, titokban még az is, aki azt kamuzza, hogy tojást se. Nem a gasztronómia és a szakácsművészet csúcsa, de arra biztosan jó, hogy jóllakassunk vele néhány osztálynyi kisdobost. Azelás-völgy; Madarak és Fák Napja; nyolcvanas évek közepe. Pattogó tábortűz, SZUKU-szag, kinyúlt Puma-melegítők. A pedagógus ideges: bogrács körül rohangálni veszélyes. Ki kockázza fel …

A KÉPben: Szabadka

Kosztolányi szülővárosában mi más is lehetne a legszebb szó, mint a szecesszió. Persze, ez nem magyar szó (mint az írózseni tízes gyűjteményének darabjai), de a hangalak és a jelentés (kivonulás, elszakadás), valamint a művészeti irányzat, melyet jelképez, mindenképpen a „legek” közé emeli.   Raichle-paolta homlokzat…  Mondhattam volna a szeszély-t is, ami a másik nagy kedvencem; …

Ébresztő, reggeli! – Napindító (kultúr)szokások

Talán az óvodai tejbedara szörnyű emléke, majd az iskolában kiosztott briós/karamellás tej éveken át kísértő rémképe volt az oka annak, hogy a reggelit hosszú ideig szabotáltam. A szüleim persze próbálkoztak egy darabig mindenféle kenyérre kenhető, meg zsemlébe való akármicsodákkal. Kísérleti jelleggel édes kakaóval, teával; hisz’ nem illik üres gyomorral iskolába menni. Többnyire mégis úgy mentem. …

A KÉPben: Tata

Kisváros hangulat – a nyugodtabb, csendesebb kikapcsolódásra vágyóknak. Főbb helyek: Öreg-tó, Tatai vár, óváros, Kálvária-domb és geológiai park, Cseke-tó. Az Öreg-tó 7 kilométeres szakasza körüljárható (gyalog és kerékpárral, illetve dottóval).  A tó mentén teraszok, padok, kávézók, éttermek, és kikötő; mivel kajakozásra és sétahajókázásra is van lehetőség. A belváros uralkodó irányzata a barokk, és a copf …

Pedálozás vágyott és valós utakon – Bringa-dizájn és élhető város

Mi lehet jobb dolog annál egy szimpla nyári délelőtt, mint az ország egyik legszebb szecessziós épületében, formatervezett bicikliket nézegetni? Hát az, ha végül azzal szembesülsz, hogy a kiállítás, amire jegyet váltottál, egy olyan világba (városi létbe) kalauzol el, amilyenbe mindig is élni szerettél volna. A VH1-es csodabringa Idealista, meg utópista vagyok egyszerre, legalábbis innen a …