Balaton, áradás – Pár percre a tavasztól

Színek még nincsenek, inkább a szürke és barna árnyalatok játszanak. A rügyfakadás előtti pillanat ez. Afféle átmeneti állapot; már nem tél, még nem tavasz. De már minden készenlétben. Sokan nem szeretnek kimozdulni ilyenkor, hiszen a természet a szomorkás arcát mutatja. Különösen igaz ez a Balatonra, amiről mindig a nyári nyüzsgés jut eszünkbe (nekem inkább a zsúfoltság). Pedig a Balaton-környék a szezonon túl is szép.

A hangulat talán tényleg kissé skandináv a Keszthely, Balatonmáriafürdő közti vonalon, amit csak fokoz a múlt heti áradás nyoma. Szerencsére a katasztrófaturisták az árral együtt elvonultak. Bár sok helyen – ha foltokban is – még a víz az úr. Különleges szigetek alakultak ki az elhagyatott, félig még vízben álló strandokon. Elázott, megkopott padok, sárban fekvő, félredobott strandlépcsők, belassult hattyúk között sétálhatunk, szigorúan gumicsizmában.

A kiáradt tó felszínéről élesen tükröződnek vissza a part menti fák, a háttérben az északi oldal hegyvonulatai kék vonalaknak látszanak. Magányos, rideg hangulatot áraszt a kép. Mégsem nyomasztó ez a látvány, sokkal inkább reményteli. A szürkeség mögött ugyanis már ott lapulnak a színek; az ürességen túl pedig hatalmas energiák rejtőznek. Még néhány hét és kivirul, kivirágzik minden; mint mikor a gyerekek hirtelen felindulásból kiszínezik a sötét vonalakkal előrajzolt kifestőkönyveket.

Addig azonban csend van, elmélyülés, meg várakozás. És ez utóbbi számomra sokkal meghittebb és transzcendensebb, mint az adventi időszaké. Mert ebben a várakozásban derű van; a világosság és melegség reménye és lehetősége. Karácsonykor sajnos ezt sosem érzem; hiába tudom, hogy a téli napforduló után mindig egy kicsit világosabb lesz. A sötét januárt azonban át kell vészelni valahogy: keleti fűszerekkel meg vitaminbombákkal.

Hogy a Balaton-parti távolba nézésen kívül ajánljak is valamit azoknak, akik ilyenkor is szeretnek kirándulni: a balatonboglári gömbkilátó kiváló állomása lehet egy tavaszváró túrának (azonban tiszta időben érdemes felmenni). A domb tetején lévő objektum már messziről látszik (főleg este kivilágítva), kevesen tudják azonban, hogy a gömb nemcsak körüljárható, hanem be is lehet menni, még télen is. A szomszédságában egy kalandpark is épült (igaz ez csak az idegenforgalmi szezon idején van nyitva).

A gömb maga  15 méter átmérőjű, és az 1958-as világkiállítás után került a boglári dombra, akkor még fából. A 80-as években aztán felújították, fémszerkezetet kapott, és pontosan 240 háromszöglemezből áll össze a legtökéletesebb geometriai alakzattá. Hozzám hasonló konstruktivizmus fan-oknak igazán jó zarándokhely. Ráadásul izgalmas kontrasztot alkot a balatoni tájjal. A kilátóból persze tovább lehet folytatni a merengést az északi part irányába… legyen szó bármilyen évszakról. De tavasszal biztos hogy még annál is szebb, mint amikor én láttam; a tél vége előtt néhány perccel.