Zalaegerszeg egyik legtitokzatosabb helye, amolyan város a városban. A terület és a rajta lévő épületek évtizedekig a Petőfi-laktanyának adtak otthont, aztán a 2000-es években a főiskolások majd egyetemisták vették birtokba a helyszínt. Illetve annak felújított egységeit.
Ebből egyenesen következik, hogy akinek nem volt dolga sem az egykori laktanyában, sem pedig a campuson, az csak hallomásból ismerheti a városnak ezt a rejtélyes szeletét. (Így vagyok ezzel jómagam is, leszámítva néhány fegyveres erők napja alkalmából tett iskolai látogatást, meg apukám és pár barátom katona-sztorijait). Persze az előbb említett „szelet” nem is olyan kicsi, hiszen mint az a közelmúltban egy várostörténeti sétán kiderült, 47 hektár a volt laktanya területe, és a sokszáz egykor szebb napokat (vagy inkább keményebbeket?) látott épület közül csak néhányat újítottak fel, alakították át egyetemi célokra. Nem véletlen, hogy a zalaegerszegi Tourinform iroda és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja egy városi sétát hirdetett a szóban forgó területen. Az ismeretlenségből szeretnék kirántani a helyszínt, és bemutatni a campust a helyi lakosoknak, na meg persze az egykori bakáknak, hogy lássák miből mi lett.
Tódor Tamás, a turisztikai iroda marketing referense, valamint Szabó Péter és Jóna István, az egyetem kommunikációs munkatársai jó idegenvezetőknek bizonyultak, és több mint két órán keresztül kalauzolták az érdeklődőket a régi és a megújult épületek között. Felvillantva a laktanya és az egyetem múltját, jelenét, na meg rengeteg vicces, vagy keserédes történetet, kiegészítve az érdekességeket néhány katonai szlenggel. Maguk a látogatók is segítettek az emlékek felidézésében, hiszen rengeteg egykori katona vett részt a sétán. A bejáratnál például kiderült, hogy régen a porta mögött laktak a honvédségi kutyák, és az egyiket Kuplungnak hívták. A VILMA-nap meg annyit tesz: „Végre időm lejárt, megyek anyámhoz”, vagyis a baka leszerelt. (Persze ezeknek a szlengeknek, rövidítéseknek többféle változatai is éltek az évtizedek alatt.)
Hogy a történelemi tényekről se feledkezzünk meg; a laktanyát 1950-ben kezdték építeni, és eredetileg kisebbre tervezték, de mivel a „nemzetközi helyzet egyre fokozódott”, folyamatosan bővült a honvédségi terület; végül több száz kisebb-nagyobb épület tartozott hozzá. A laktanya 1996-ban szűnt meg, ezt követően évekig üresen állt, a természet sok helyen visszavette a területet, a házak meg amortizálódtak. A néhai Pénzügyi és Számviteli Főiskola 2000-ben költözött ide, a jelenlegi egyetem pedig 11+6 hektárt birtokol az eredeti honvédségi területből. Van olyan épület amit lebontottak, van ami üresen várja sorsát, míg mások megújultak, modernizálódtak, új funkciót kaptak.
A volt parancsnoki épületek egyikéből például az egyetem A épülete lett, a vegyvédelmi zászlóalj ugyan fontos helyszín volt, ám ennek székhelye ma üresen áll. A mai Infocentrum pedig eredetileg egyemeletes volt, és mögötte állt a laktanya utolsó őrtornya; erről egy régi fotót is bemutattak. Az Infocentrum amúgy a fenntarthatóság és zöld-szemlélet jegyében épült meg, mert amit csak lehetett, meghagytak az eredeti szerkezetből, és arra „húzták rá” a modern szakkönyvtárnak és nyelvi labornak helyet adó szintet.
A legnagyobb érdeklődést nyilván a Piros kilences névre keresztelt, volt fogda épület váltotta ki. Az évtizedek óta üres, dohos, hideg és sötét „műintézménybe” egy villámlátogatást is tehettek a séta résztvevői (akik között volt olyan, aki tíz napot „vendégeskedett” itt katona korában, engedély nélküli eltáv. bűntette miatt). Fény korábban sem volt sokkal több világosság és meleg a házban, persze szándékosan. A tapasztaltak szerint a fogdán lévők összeöntött ételeket kaptak, a berendezés pedig minimális volt: takaró, ágy, ülőke. A korabeli hangulatot ma is jól érzékelteti a falakra, csempékre vésett firkák, feliratok, dátumok, monogramok…
A volt alakulótéren áthaladva szóba került annak különféle humoros elnevezése, úgy mint „Hancúrplacc”, vagy „Dizsipálya”. Ma már nincs tribün, se kavicsos borítás, inkább a zöld szín az uralkodó, ami azért barátságosabbá teszi az oktatási intézmény parkját. A gyülekezés, eskütétel és harci járművek felvonultatása helyett napjainkban főleg főzőversenyeknek, vetélkedőknek, sporteseményeknek ad helyet.
És hogy melyik épület képezi az „átmenetet” a régi és az új, a múlt és a jelen között? Hát, a volt CSMO, vagyis a Csapat Művelődési Otthon, ami nagy vonalakban még őrzi egykori tereit, dekorációs elemeit, és ma is használják színháztermét; például diplomaosztó ünnepségekre, vagy különböző előadásokra.
Már írtam itt nemrég arról hogy a laktanya területén van néhány képzőművészeti alkotás. Például pont a CSMO-ban lévő Németh János reliefek, de ugyanitt Hadnagy György szobrász-, iparművész egyik 1994-es alkotása is látható még folyosón. Van egy titokzatos, szabadtéren álló Petőfi-szobor is, melynek alkotójára egyelőre nem derült fény. Állítólag eredeti helye az első parancsnoki épületben volt. A szobor feje a költözés közben leesett, ekkor sérült meg a Petőfi orra, ezt követően a vicces kedvű katonák még több alkalommal elforgatták a kissé ingatag fejet, míg aztán valahogy fixálódott. A szobor most nagyjából a volt katonai könyvtár helyén áll.
A séta végén az is kiderült, hogy a régi körletek zöme ma üres, romos, még a fák is kinőttek néhány ház tetején. A volt gyengélkedő már nincs meg. Egy régi épületet viszont felújítottak az egyetemi kollégium számára. A jelenlegi campus legmodernebb egysége az Innovációs és Tudásközpont, ami szintén egy korabeli épület bővítése, modernizációja után jött létre. Itt már a robotikával, robottechnikával is megismerkedhettek a látogatók, Decsi Péter megbízott főigazgató jóvoltából.
A robottal én is lepacsiztam, azaz csak szerettem volna, de kezet még nem nyújt. Viszont a szemkontaktust már tartja. „This is the beginning of a beautiful friendship” – legalábbis reméljük a legjobbakat.
További képek:
