A KÉPben: a volt zalaegerszegi laktanya ritkán látott domborművei
Egy különös és teljesen spontán „tárlatvezetésben” volt részem a napokban a volt Petőfi-laktanya, vagyis a mostani Pannon Egyetem zalaegerszegi központjának egyik épületében. Egy grafikai kiállításra mentem, ami mellé később járt egy bónusz is. Betoppant ugyanis Németh János keramikusművész, aki – ha már a campuson volt – az egykori Csapat Művelődési Otthon aulájában megtekintette az 1977-ben készült, rég nem látott kerámiasorozatát.
Őszintén szólva, én még sosem láttam ezeket a domborműveket, hiszen a laktanyában nagyon ritkán jártam (maximum iskolás koromban a fegyveres erők napján), és a Pannon Egyetemre is csak néhány épületavatás és rendezvény miatt mentem az elmúlt években. A néhai művelődési otthon épületében nem voltam (pedig most ez az egyetem nagyelőadója és itt tartják manapság a diplomaosztó ünnepségeket is).
A megható az volt, hogy Németh János maga is rácsodálkozott egykori munkáira, sőt apróbb „fiatalkori hibákat” is felfedezett bennük. Utalva arra, hogy szemlátomást nem finomkodott az anyaggal és az agyaggal. Kicsit talán felrúgta a dombormű-plasztika szabályait. Az arányok és a szerkezet nem a hagyományos elveket követi, az alakok több helyen túlságosan kiugranak a térbe, néhol meg túl nagy fugaközöket hagyott a mester. Bár mint hozzátette, ezek az alkotások a nagyterű aulába készültek, így a domborműveket távolról kell szemlélni: akkor szépen belesimulnak a figurák a síkba.
Hogy mit is láthat a betérő? Mivel honvédségi épület volt egykor, nyilván a téma is ehhez kapcsolódik. Az egyes történelmi korszakok fegyvernemeit és katonáit formázta meg korongon a művész, ám nem kizárólag népies, hanem kissé kubista szemléletben. Török harcost, lovashuszárt és a tanácsköztársaság katonáját is láthatjuk többek között a sorozatban. Ami ami nekem a legjobban tetszett, hogy úgy tűnik az űrprogram annak idején beszivárgott Németh János kerámiaműhelyébe, ugyanis egy rakétát is megformázott a sorozat zárásaképpen. Mivel imádom a kissé groteszk, vagy egymásnak ellentmondó dolgokat, talán nem lepődik meg senki, hogy első látásra beleszerettem a zalai agyagból gyúrt, korongon formált és kemencében „sült” kerámia űrhajóba. Valahogy nem a hidegháborús vetélkedést, hanem a korszak modernitását látom benne, és persze Németh János kísérletező kedvét, játékosságát, alkotói szabadságát. (Egy másik képen például az ágyú egy kerámiavázára hasonlít, és mint mondta, ugyanazon az elven is készült.)
Az idén 90 esztendős művész azt is elmesélte, hogy ezeknek a nagyméretű kerámiáknak a beépítése egyáltalán nem volt könnyű feladat akkoriban. Emlékei szerint sok-sok fiatal katona „lógott vele” hónapokig, míg elkészültek a munkával. A domborműveket amúgy a laktanya vezetősége rendelte meg tőle.
Hazatérve utánanéztem néhány dolognak, és az Arcanumon a korabeli újságokat fellapozva megtaláltam, hogy ezt a bizonyos Csapat Művelődési Otthont 1976. november 7-én, a nagy októberi szocialista forradalom alkalmából avatták fel. Németh János domborművei a következő évben kerültek az aula falára.
A laktanya egykori művházának van egy másik érdekessége is, az épület külső falán ugyanis szintén látható egy domborműsorozat. A kerámiaképek (utalva a kultúrházi funkcióra) a zenét, a festészetet, a fotográfiát és a táncot jelenítik meg. Ezeket az alkotásokat sokan Németh János munkáinak gondolják, de ez nem így van (amúgy látszik is, hogy teljesen más stílust képviselnek). Egy másik cikkből megtudtam, hogy ez a sorozat 1982-ben készült, és olyan fiatal katonák alkották a képeket (név szerint Bánsági Miklós és Seres András), akik a képző- és iparművészeti főiskola későbbi diákjaiként a Petőfi laktanyában töltötték a sorkatonai szolgálatukat.
Sajnos ezek a kerámiaképek – mint az a fotókon is jól látható – nagyon rossz állapotban vannak. Csodálom, hogy még nem bontották el őket. Részemről restaurálnám, ha lehet, hiszen egy korszak nagyon izgalmas lenyomatai.
(A különleges kultúrkalandért hálás köszönet Bérces Edit docensnek.)
