Sokszor megesik, hogy egy-egy jelenség csak akkor tudatosul bennem igazán, ha fényképezőgépen keresztül nézem, pedig azt megelőzően milliószor elsétáltam mellette. Ez a fajta koncentrált figyelem különösen fontos olyan környezetben, ami természetes/megszokott az ember számára. Mondjuk, mert ott nőtt fel.
Univerzális szolgáltatóház a (Nép)Köztársaság úton
Nagyjából így vagyok a Kertváros egy bizonyos szakaszával; például a „kisposta” és a hozzá kapcsolódó Köztársaság úti szolgáltatóház épületével. Gyerekkoromban misem volt természetesebb, minthogy a Neptunban fagyizunk, a Csiga-zöldségeshez meg lezavarnak néhány krumpliért, paprikáért. Az architektúrát a fene se nézegette akkoriban, amióta pedig máshová költöztem, kissé el is felejtettem ezt az épületkomplexumot. Még azzal együtt is, hogy időnként azért elhaladok mellette. Néhány hete aztán, egy sajtóeseményt követően körbejártam a témát, bementem az árkád alá (ahol már szerintem több mint tíz éve nem jártam), megnéztem az épület ki-és beugró darabkáit, de legfőképpen a tetőt. Mert az objektíven át esett le, hogy a vonalvezetése nagyon is emlékeztet valamire. Mégpedig a Csipkeházak kissé „ejtett”, úgynevezett csonkakontyos tetőszerkezetére, amit a göcseji boronaházak ihlettek.
Vadász György építész az 1970-es évek végén tervezte a belvárosi Csipkeházakat, amikkel Zalaegerszeg hosszú évekre bekerült az országos híradásokba és a szaksajtóba. Vadásznak a kertvárosi szolgáltatóházhoz nem volt köze – a korabeli sajtó szerint a „Zalaterv rajzasztalain készültek a tervek” -, de a népszerű dizájnt és a „hullámzó” homlokzatot, ha kicsit újragondolva is, „belecsempészték” a külvárosi épületegyüttesbe. Nyilván teljesen más a két építmény (mind méreteit, mind szerkezetét, mind funkcióját illetően), de azok a bizonyos „vonalak”, sőt még a kiugró részek barnás színezése is, tagadhatatlanul hasonló. Mintha a tervezők ebből a „menő” és Göcsejt idéző tetőszerkezetből át szerettek volna menteni valamit a kertvárosi lakótelep épületei közé.
A szolgáltatóházat amúgy 1985. novemberében adták át hivatalosan, ahogy lenni szokott, némi csúszást követően. (Bár néhány üzlet már szeptemberben kinyitott.) A Zalai Hírlap 1985. február 16-án még arról írt, hogy hosszú szünet után újraindult az építkezés. Jelezve: a szolgáltatóház, ha egyszer végre valahára felépül, megoldja az immár tízezer főre duzzadt városrész infrastrukturális problémáinak egy részét. Ősszel aztán patyolat, férfi-női fodrászat, kozmetika, és Univerzál is költözött az üzlethelyiségekbe. Utóbbi (vagyis az Univerzál Ipari Szövetkezet) létfontosságú volt abban a korban, hiszen szinte mindenféle háztartási gép javításával foglalkoztak. Mint tudjuk, ami elromolhat, az többnyire el is romlik. A szocialista időszak termékeire ez néha különösen igaz volt, ráadásul akkor még nem az a mentalitás uralkodott, mint napjainkban, hogy „sebaj, holnap veszünk másikat”. A nagyobb gépek és kisebb „bizbaszok” javítása szinte külön iparággá fejlődött (hát még az alkatrészek beszerzése!). A kertvárosiaknak elég nagy problémát jelentett, hogy a ’80-as években kevés lehetőség adódott a környéken az elromlott kütyük megjavíttatására; a nagyobb eszközöket meg macerás volt eljuttatni a belvárosi szervizekbe.
Az új szolgáltatóház Univerzálja a hírek szerint tizennyolc féle tevékenységgel foglalkozott az induláskor; például rádió, óra, televízió, hűtőszekrény és más háztartási gépek javítását vállalták a lakosság nagy örömére. Szintén ilyen „univerzális” kínálattal jelentkezett a szomszédos Zalaiparker áruház is, ahol (a mai bevásárlóközpontok előfutáraként) ruhákat, lakásfelszerelési cikkeket, vas-és műszaki termékeket, de játékot, írószert, könyvet is árultak a Népköztársaság útján.
Az egyik legfontosabb dolog mégis a posta és telefontközpont nyitása volt, mely a tervek szerint szintén helyet kapott a komplexumban. Az már viszonylag hamar kiderült, hogy első körben, vagyis az épület átadásakor inkább a „nem nyitásról” lesz szó, hiszen ez a projekt még a ház építéséhez képest is elég sokat csúszott. A posta a felszerelt felirat ellenére nem nyitott ki novemberben, erre csak a következő év első felében került sor. A szakmai (vagy politikus) válasz szerint „műszaki hiányosságok” késleltették a nyitást – írta ’85. december 3-án az újság. Ugyanitt arra is felhívták a figyelmet, hogyha a posta ki is nyit 1986 elején, a telefon-alközpont bekapcsolására még ezután is várnia kell az itt élőknek. A hálózatot nem sikerült ugyanis időben kiépíteni és anyagi problémák is felmerültek. Persze a nehézségek egy idő után elhárultak, és hosszú évekig jártak ide a környező házak lakói, hogy aktuális ügyleteiket telefonon intézzék. (Ha pedig nagyon hosszú volt a sor, be lehetett ugrani egy fröccsre a Neptunba.) Az üvegajtón díszelgő „Távbeszélő” felirat, mai szemmel nézve már-már történelem.
Az viszont valóság, hogy az egykori szolgáltatóház eléggé lelakott állapotban van. 1985 óta gyakorlatilag nem volt komplex felújítás az épületen. A bérlők itt-ott toldozgattak-foltozgattak, ami miatt viszont megbomlott az egységes dizájn és színvilág. De legalább azt elmondhatjuk, hogy itt mindenki a saját portája előtt sepreget – néha már ennek is örülni kell.
