Árnyékos strandok, napozásra alkalmas, tengerből kiemelkedő lapos sziklák, hosszú partmenti sétány, hangulatos óváros. Az Isztriai-félsziget nyugati részén fekvő Rovinj minden szempontból ideális helynek bizonyult.
Talán az egyik legszebb és leghosszabb sétánnyal rendelkezik, ahol gyalogolni, futni és biciklizni is lehet a tengerpart mellett, mindezt erdős, parkos területen (viszont van egy nudista szakasz, amivel jó ha számolunk, így kevésbé ér meglepetés). A kavicsozott út egészen a belvárosig vezet. Itt egyből a kikötő és a piac forgatagába keveredhetünk, de érdemes felfelé kacsintgatni. Ha ugyanis a Szent Eufémia-székesegyház felé vesszük az irányt fokozatosan (szintenként) tárul elénk a város, a tenger és a szemközti szigetek csodás panorámája. Ajánlom a székesegyház tornyát is, ahová ugyan egy szűk járaton, több száz éves, vékony falépcsőkön kell felküzdenie magát a látogatónak, de a látvány még az esetleges klausztrofóbiát is elfeledteti az emberrel.
Rovinj az a hely, ahol nemcsak egyszerű sikátorok vannak, hanem tengerbe futó „utcácskák”. Sajnos ezek közül az egyiket sikerült elrontani valami borzalmas rózsaszínű dekorációval, (kilógatott ruhák és egyéb kerti díszek) ami némileg elgiccsesítette a képet, de ennél nagyobb bajunk sose legyen! Az óváros amúgy leginkább olaszos hangulatú, ami nem véletlen, hiszen az 1700-as évek végéig velencei uralom alatt állt.
Olasz és horvát kettősség, élénk kulturális élet, rengeteg galéria, kávézó, tradicionális borozó és étterem, de modern bárok, bisztrók is találhatók ebben a nyüzsgő kavalkádban. Sőt, akvárium, illetve tengerbiológiai kutatóközpont is van a repertoárban (sajnos erről pont mindig lemaradtunk, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva délután 4 órakor zárnak).
Ha az ember szabadságon van azt is megteheti, hogy hétköznap délelőtt prosecco-t kortyolgat a piac egyik régi kocsmájának teraszán és nézi közben az emberáradatot, na meg a vendéglátóegység helyi törzsközönségét. Az italok sajnos méregdrágák voltak ebben az alapvetően „szocreál” hangulatú csehóban. Nyilván azért, mert a kikötő mellett van. A helyi nyugdíjas fickóknak (akik egyáltalán nem néztek ki módos uraknak) szemlátomást nem okozott anyagi csődöt a sokadik kör fehérbor; immár euróban számolva.
Ebből is látszik, hogy az árakat nem feltétlenül a hely milyensége, külleme határozza meg, hanem az, hogy hol van. Vicc, de kicsit távolabb, bent a sikátorok rengetegében, egy domboldal és egy lépcsősor tetején lévő nagyon menő koktélbárban lényegesen olcsóbb alkoholos és alkoholmentes italokat mértek. Ráadásul helyi alapanyagokból, dizájnos szervírozással. Szóval ha felfelé kell menni, lehet, hogy lemennek az árak.
Mindezeken túl, muszáj volt megörökítenem a kommunista időszak partizán emlékművét is, amit 1956-ban állítottak az 1940-1945 közötti időszak partizánjainak és a fasizmus áldozatainak emlékére. Szerintem művészetileg elég „pofás” darab. Már egy ideje van egy olyan bakancslistám (is), hogy végiglátogatom ezeket a jugoszláv emlékműveket.
